A Reszkessetek, betörők! Kevinje 40 éves korában újra filmet forgat

453

A Reszkessetek, betörők! Kevinje 40 éves korában újra filmet forgat

A ’90-es évek egyik legnagyobb gyereksztárja Macaulay Culkin volt, aki a Reszkessetek, betörők! Kevin McCallisterjeként bűvölte el az egész világot, annyira meggyőzte a kritikusokat, hogy még Golden Globe-díjra is jelölték az alakításáért.

Macaulay Culkin

Bár négyévesen kezdett színészkedni, azonban az 1990-es alkotás hozta meg számára a világhírnevet. Olyan filmekben játszott, mint A jófiú, a My Girl – Az első szerelem vagy a Richie Rich – Rosszcsont beforr. Utóbbi volt az utolsó olyan filmje, amelyben még cuki kisfiúként láthattuk, ugyanis utána pár évre visszavonult, mert normális életre vágyott, és a tanulásra akart koncentrálni. Bár 2003-ban visszatért a képernyőre, ebben az időben egyre többször írtak a lapok a drogfüggőségéről. Sokan aggódtak érte, hiszen jelentek meg róla a médiában aggasztó képek, ám szerencsére sikerült leküzdeni a démonjait.

Utoljára 2019-ben állt kamerák elé, akkor a Dollface című sorozatban tűnt fel. Jelenleg az Amerikai Horror Story új epizódjait forgatja, az egyik alkotó, Ryan Murphy feltett Instagramjára egy fotót, amit a forgatáson készített Culkinról és Leslie Grossmanről. A negyvenéves sztár remekül fest a fenti fotón.

A Reszkessetek, betörők! 2. részének főszereplője, Macaulay Culkin is kivágná Trumpot a filmből

(Via femina.hu)


Article Tags: · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download