FILMEZZUNK.HU
Nyerd meg az életed: Évekig készült a koreaiak sikersorozata, mire a Netflixen bemutatkozhatott

Nyerd meg az életed: Évekig készült a koreaiak sikersorozata, mire a Netflixen bemutatkozhatott

1314

Nyerd meg az életed: Évekig készült a koreaiak sikersorozata, mire a Netflixen bemutatkozhatott

Gyakorlatilag a semmiből mutatkozott be szeptember közepén a Netflix dél-koreai túlélős thriller-sorozata, a Squid Game (magyarul Nyerd meg az életed), amelynek nem kellett sok idő, hogy hatalmas népszerűségre tegyen szert. A kilenc részes történet ugyanis az első hetében a streamingszolgáltató legnézettebb nem angol nyelvű sorozatává vált, és a Netflix elnöke, Ted Sarandos szerint ha továbbra is ekkora érdeklődés övezi majd a sorozatot, akkor a platform eddigi legnagyobb és legnézettebb címe lesz. Ám ez a világraszóló siker nem éppen a semmiből jött, hiszen a történet évek óta készen állt.

Mi ez az új koreai sorozat, amely a Netflix valaha volt legnézettebb tartalma lehet?

Ezt a sorozat készítője és rendezője, Hwang Dong-hyuk fedte fel egy nemrég vele készült interjúban, amelyben elmondta, hogy a történet  több mint tíz évvel ezelőtt, még 2008-ban pattant ki a fejéből, majd rá egy évvel később már meg is írta a forgatókönyvet. Csakhogy túl groteszknek, és kísérleti jellegűnek tartotta az egészet akkor még, ezért sokáig jegelte a projektet, és nem is házalt vele egy cégnél sem. Most azért vette elő újra, mert úgy látta, hogy a világ ma egyre inkább egy túlélő-show-hoz hasonlít, és a sztori egyre aktuálisabb.

“A történet beillesztése egy sorozatba még most is egy kaland, akárcsak egy évtizeddel ezelőtt volt. Tudtam, hogy ez egy mindent vagy semmit projekt lesz: vagy mestermű vagy egy furcsa, de hatalmas bukás kerekedik belőle. Az egész nagyon kísérleti jellegű volt, ezért mindig feltettem magamnak a kérdést, hogy a közönség meggyőzőnek találja-e majd, hogy a szereplők az életüket kockáztatják, hogy gyermekjátékokat játsszanak? Régen talán erre még a nem választ kaptam volna, ám mostanra a világ olyan hellyé változott, amelyben az ilyen sajátos, erőszakkal teli túlélőtörténeteket örömmel fogadják a nézők. Ráadásul a mai világban már sok ember küzd a sorozatban bemutatott kriptovalutai, tőzsdei és ingatlanpiaci gondokkal, ezért együtt tudnak érezni a történettel.”

Végezetül hozzátette, hogy a halálos gyermekjátékokban való versenyzés fogalma valójában már nem annyira különleges egy olyan társadalomban, ahol az egyének megszállottjai, hogy valamilyen formában megüssék valamiben főnyereményt. 

Amikor a Netflix hibázik – valós telefonszámot tettek közé, a tulajdonost naponta több ezren zaklatták

(Via Puliwood)


Article Tags: · ·