FILMEZZUNK.HU
Kiderült, hogy ki a legerősebb szuperhős a Marvel filmes univerumában

Öt Marvel-filmet is elhalasztottak, Kevin Feige elárulta miért

971

Öt Marvel-filmet is elhalasztottak, Kevin Feige elárulta miért

Az elmúlt hetekben, hónapokban úgy tűnt, hogy véget ért a nagy blockbusterek premierjeinek a halasztgatása, a Shang-Chi sikerének köszönhetően a Venom 2. amerikai bemutatóját a Sony egyenesen előbbre is hozta pár héttel. Most azonban úgy tűnik, újra elkezdődik az őrület, bár egyelőre nem tudni biztosan, hogy ennek mi az oka. Az idén érkező két MCU-filmet (Örökkévalók és Pókember: Nincs hazaút) ugyan még a tervek szerint bemutatják, a Disney alá tartozó Marvel Studios további filmjei azonban csúsznak. Jövő év márciusában mutatták volna be a Doctor Stange 2-t, majd májusban jött volna a Thor 4., júliusban a Fekete Párduc 2., novemberben a Marvel Kapitány 2., vagyis a The Marvels, 2023 februárjában pedig a Hangya 3. Most ezek a dátumok mind csúsztak egy helyet, tehát a Doctor Strange 2. jön a Thor 4. tervezett időpontjában, a Thor 4. a Fekete Párduc 2-ében, és így tovább, a Hangya 3. pedig 2023. július 8-ra lett halasztva. Ez az időpont egy egyelőre be nem jelentett, cím nélküli Marvel-filmnek volt fenntartva, valamint volt még egy hasonlóan nem ismert film is a tervek között 2023. október 6-ra időzítve, ezeket most törölték a naptárból.

A Marvel Univerzum fejese, Kevin Feige Star Wars-filmet készít a Lucasfilmnél

Kevin Feige

A Marvel-filmek pontos (amerikai) premierdátumai tehát a következők:

– Doctor Strange az Őrület Multiverzumában – 2022. május 6.
– Thor: Szerelem és mennydörgés – 2022. július 8.
– Fekete Párduc: Vakanda, légy áldott! – 2022. november 11.
– The Marvels – 2023. február 17.
– A Hangya és a Darázs: Quantumania – 2023. július. 28.

Kevin Feige pedig elárulta, miért kellett elhalasztani egy csomó Marvel-filmet. A tegnapi nap folyamán szinte a semmiből érkezett a hír, hogy a Disney alaposan átrendezte a bemutatónaptárját. Nem tudni pontosan mi folyik a Marvel háza táján, de tény, hogy nagyon furcsa, hogy az olajozott gépezetként működő Marvel Studios által tervezett filmek szinte mindegyike arrébb csúszott eggyel. Az emberek persze rögtön elkezdtek tippelgetni, hogy mi állhat a csúszások, átrendezések hátterében: a legkézenfekvőbb megoldás a COVID, magyarán, hogy a stúdió egy esetleges következő hullámmal számol, ami kihathat a mozizásra is, ezért aztán nem szívesen kockáztatja a bőven 100M dollár feletti büdzséből készülő filmjeit, de szóba került az is, hogy egyszerűen nem tudták tartani ezt a feszített tempót, hiszen belegondolva, ha minden maradna a régiben, kb. fél év lenne hátra Doctor Strange folytatásáig.

Nemrég tartották az Örökkévalók premierjét, mely során mikrofonvégre kapták Kevin Feige-t is, és feltették a kérdést: mi a csúszások oka? A válasz: nos, mert egyszerűen megtehetik. Annyi kijelölt bemutatódátumuk van ugyanis, hogy büntetlenül játszadozhatnak, és mivel bizonyos filmek készítése közben történtek csúszások és változások, kénytelenek voltak meglépni egy ilyet.

Szóval igen, ha Kevin Feige igazat mond, akkor egyszerűen arról van szó, hogy egy kicsit túlvállalhatták magukat, és mivel egy-két produkció munkálataival megcsúsztak, jobbnak látták, ha adnak még egy kicsi időt maguknak. Reméljük, hogy tényleg csak erről van szó és nem kell számolnunk további csúszásokkal.

Szerző: MéziMcFly

10 érdekesség, amit biztos, hogy nem tudtál a Doctor Strange filmről


Article Tags: · · · · · · ·