Titán (Titane, 2021) – Kritika

936

Titán (Titane, 2021) – Kritika

Julia Ducournau Nyers című első nagyjátékfilmjével futott be 2016-ban, amely a fiatalok identitásbeli és testi változás okozta visszafoghatatlanságát szemlélteti a fogyasztói társadalom kontextusában egy vegetariánusból kannibállá váló lány történetével. Filmje nem egyszerűen értelmezhető, ugyanis naturalista köntöse alatt hatalmas mélységű szimbolika rejtőzik és nincs ez másképpen a cannes-i Aranypálma-díjas Titánnal sem. A francia Julia Ducournau LMBTQ-témát kedvelő rendezők egyike, ezért stílusa felveti a kérdést: öncélúság vezényli a rendezőt a szexualitás ábrázolásában és a nemi szerepek keverése is ilyen indíttatás eredményeképpen jön létre?

Titán (Titane, 2021) – Kritika

A Titán Alexia történetét dolgozza fel, akinek kiskorában egy autóbaleset miatt egy titánlemezt kényszerültek a fejébe ültetni. A lányból felnőve egy sorozatgyilkos táncosnő lesz, aki a lebukás közelében családja elhagyására kényszerül, így egy elveszett fiúnak adja ki magát és egy magányos – ezidáig gyermektelen – apa, Vincent társaságában találja meg családpótlékát. A bonyodalmat a történetben a titánlemez léte képzi, ugyanis a beültetés mentén „főhősnőnk” fejlődése testi és szexuális értelemben is befolyásolva lett. A fém és a bőrszövet nagyrészt megtanult együtt élni, de az identitást és a szexuális orientációt befolyásoló tényező maradt, ugyanis különös vonzalom alakul ki a munkahelyen megismert csúcsminőségű kocsik iránt, amely végül egy közösülést eredményezett, aminek terhesség lett a vége.

Igen, így történt és nem véletlenül kapta a legmagasabb korhatár-besorolást, ugyanis egy rendkívül sokat mutató filmről van szó, emiatt jó párszor látunk motorolajat folyni Alexia különböző testrészeiből is…

Jogos a kérdés, hogy miért? Mi célból? Esetleg az is felmerülhet a film okozta folyamatos szorongató érzés közepette, hogy LMBTQ propaganda. Kétségtelen, hogy a nyomasztó légkör miatt is válik nehezen értelmezhető filmmé, ugyanis érzelmi kétségbeesésünk hatására – amit a film nagyon tartósan képes kiváltani – komfortosabb lehet egyszerűen a fejünket fogni, amikor látjuk, hogy valaki egy számunkra elidegenítő, undorító dolgot csinál.

Titán (Titane, 2021) – Kritika

A feszélyezett helyzet miatt tehát nehéz összefüggő eseményekként gondolni a cselekedetekre, mert letaglózottságunk és meg nem értésünk miatt nehezebb kontextusba helyezni. Ezen kívül nehezíti dolgunkat a végtelenül naturalista filmnyelv párosulása egy realisztikus világban játszódó szimbolikus történettel. Egy adott jelenet – például a kocsival való közösülés – tehát kizárólag a kontextusában nyeri értelmét párosulva a film következetes szimbolikájával, így mondhatjuk, hogy LMBTQ szereplők megjelenítése nem propagandisztikus célú és nem is öncélú, mert a cselekményhez szervesül.

A film témája teret ad a tabuk nélküli testhorrornak, amely megfelelően színvonalas színészi játék nélkül nem lehet sikeres, így kiemelendő az első nagyjátékfilmes szerepében alakító, Alexia-t játszó Agathe Rousselle, Vincent Lindon-nal együtt képes érvényt kölcsönözni a képernyőn látottaknak.

Titán című francia pszichológiai thriller

A Titán célja az ember fejlődési fázisain keresztül a szeretet és vonzalom táptalajára való visszaásás egy velejéig posztmodern művészfilm keretében, amely a testi korlátok átszabásával mutatja be két nehéz sorsú ember egyéni drámáját és alakítja azt egy nagy katarzissá. Megnézése leginkább művészfilmkedvelőknek és horrorrajongóknak ajánlott a folyamatos nyomasztó légkört kölcsönző képi világ miatt.

//Kritika: Csuka Gergő//

Hivatalossá vált, jön az első, kizárólag LMBTQ színészekkel forgatott film

Titán (Titane, 2021) – Kritika Julia Ducournau Nyers című első nagyjátékfilmjével futott be 2016-ban, amely a fiatalok identitásbeli és testi változás okozta visszafoghatatlanságát szemlélteti a fogyasztói társadalom kontextusában egy vegetariánusból kannibállá váló lány történetével. Filmje nem egyszerűen értelmezhető, ugyanis naturalista köntöse alatt hatalmas mélységű szimbolika rejtőzik és nincs ez másképpen a cannes-i Aranypálma-díjas Titánnal sem. A francia Julia Ducournau LMBTQ-témát kedvelő rendezők egyike, ezért stílusa felveti a kérdést: öncélúság vezényli a rendezőt a szexualitás ábrázolásában és a nemi szerepek keverése is ilyen indíttatás eredményeképpen jön létre? A Titán Alexia történetét dolgozza fel, akinek kiskorában egy autóbaleset miatt egy titánlemezt kényszerültek a fejébe ültetni. A lányból felnőve egy sorozatgyilkos táncosnő lesz, aki a lebukás közelében családja elhagyására kényszerül, így egy elveszett fiúnak adja ki magát és egy magányos – ezidáig gyermektelen – apa, Vincent társaságában találja meg családpótlékát. A bonyodalmat a történetben a titánlemez léte képzi, ugyanis a beültetés mentén „főhősnőnk” fejlődése testi és szexuális értelemben is befolyásolva lett. A fém és a bőrszövet nagyrészt megtanult együtt élni, de az identitást és a szexuális orientációt befolyásoló tényező maradt, ugyanis különös vonzalom alakul ki a munkahelyen megismert csúcsminőségű kocsik iránt, amely végül egy közösülést eredményezett, aminek terhesség lett a vége. Igen, így történt és nem véletlenül kapta a legmagasabb korhatár-besorolást, ugyanis egy rendkívül sokat mutató filmről van szó, emiatt jó párszor látunk motorolajat folyni Alexia különböző testrészeiből is... Jogos a kérdés, hogy miért? Mi célból? Esetleg az is felmerülhet a film okozta folyamatos szorongató érzés közepette, hogy LMBTQ propaganda. Kétségtelen, hogy a nyomasztó légkör miatt is válik nehezen értelmezhető filmmé, ugyanis érzelmi kétségbeesésünk hatására – amit a film nagyon tartósan képes kiváltani – komfortosabb lehet egyszerűen a fejünket fogni, amikor látjuk, hogy valaki egy számunkra elidegenítő, undorító dolgot csinál. A feszélyezett helyzet miatt tehát nehéz összefüggő eseményekként gondolni a cselekedetekre, mert letaglózottságunk és meg nem értésünk miatt nehezebb kontextusba helyezni. Ezen kívül nehezíti dolgunkat a végtelenül naturalista filmnyelv párosulása egy realisztikus világban játszódó szimbolikus történettel. Egy adott jelenet – például a kocsival való közösülés – tehát kizárólag a kontextusában nyeri értelmét párosulva a film következetes szimbolikájával, így mondhatjuk, hogy LMBTQ szereplők megjelenítése nem propagandisztikus célú és nem is öncélú, mert a cselekményhez szervesül. A film témája teret ad a tabuk nélküli testhorrornak, amely megfelelően színvonalas színészi játék nélkül nem lehet sikeres, így kiemelendő az első nagyjátékfilmes szerepében alakító, Alexia-t játszó Agathe Rousselle, Vincent Lindon-nal együtt képes érvényt kölcsönözni a képernyőn látottaknak. A Titán célja az ember fejlődési fázisain keresztül a szeretet és vonzalom táptalajára való visszaásás egy velejéig posztmodern művészfilm keretében, amely a testi korlátok átszabásával mutatja be két nehéz sorsú ember egyéni drámáját és alakítja azt egy nagy katarzissá. Megnézése leginkább művészfilmkedvelőknek és horrorrajongóknak ajánlott a folyamatos nyomasztó légkört kölcsönző képi világ miatt. //Kritika: Csuka Gergő// https://www.filmezzunk.hu/2021/09/24/hivatalossa-valt-jon-az-elso-kizarolag-lmbtq-szineszekkel-forgatott-film/

Értékelés

Színészi alakítás - 85%
Rendezés - 85%
Cselekmény - 65%
IMDB - 73%
RottenTomatoes - 87%

79%

User Rating: Be the first one !
79

Article Tags: · · · · · · · · · · ·

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download