A Kiválasztott 2. évada – Az egyedi íz most is megvan, itt-ott némi amerikanizmussal

1534

2 év ago

A Kiválasztott 2. évada – Az egyedi íz most is megvan, itt-ott némi amerikanizmussal

Jézus tanítványai közösséggé formálódnak az újabb nyolc rész alatt. Követik a Mestert, és gondoskodnak róla, közben jegyzetelik szavait. De még nem értik igazán. Rendre kiakadnak a fordulatokon, meg kicsinységeken kapnak össze. Ám a világért se hagynák el a tábort, mert jó itt lenni, ezt mind érzik. És hogy egyelőre a Nagy Terv kezdetén járnak. Ez persze leginkább a film alkotói miatt van így, hiszen a tervek számos további évadról szólnak.

A sorozat első évada rendkívüli érdeklődést váltott ki világszerte, így a folytatás borítékolható volt. Meg persze azért is, mert a nagy történetnek épp a nyitóképeihez jutottunk. Viszont már az is tele volt volt csupa újdonsággal. A közismert eseményeket ugyanis oly tanítványok, főpapok, rómaiak vagy sokszor névtelen helyi lakosok nézőpontjából látjuk, akik – bármilyen módon, akárcsak futólagosan – a Mester köré sodródtak, Vele valamiképp kapcsolatba kerültek. Az Evangélium történései így új nézőpontból kerülnek elénk. Belátjuk ez is egyfajta befolyásolás. De végre nem egy termék vagy egy politikus eladása a cél…

A második évad, elődjéhez méltóan komótosan halad, csak a záró rész legvégén kezdi meg Jézus a Hegyi beszédet. Addig azonban az összes tanítvány megjelenik a környezetében. Sejthető, hogy ki érkezik utolsóként.

Az apostolok háttere igen eltérő, karakterük különböző és ez így van jól. Ezért kerül egy „kalap alá” a halász és a tanult értelmiségi, a borász és pénzember, az építőmester és az elitkommandós. Ez utóbbi a szálkás izomzatú Simon, a zelóta, aki valóságos Krav Maga gyakorlatokkal tartja karban fizikumát, azután is, hogy csatlakozik Jézus köréhez. Előtte egy római tribunus kiiktatására képezték, ám a nem várt találkozás e tervét jelentősen módosítja. Talán ez a legjobb rész (a negyedik) egyébként az egész szériában, a meghiúsult merénylet kockái akciófilmbe illőek. Elfért itt egy megindító dráma is, hiszen a Bethesda-tavi béna ember életét is megismerjük, egész a gyermekségétől.

Hasonlóan erős szál Nátániel elhívásának előtörténete vagy a Magdalai Mária átmeneti visszaesése korábbi sorsába. És az is, mikor a tanítványok kissé agyas (és kissé vontatott) vitát folytatnak pozíciókról és motívumokról, miközben megérkezik az elfáradt Jézus, aki aznap is a „lényeget” képviselte, miközben emberei elvi vitákkal voltak elfoglalva. Példázatszerűek a farizeusok (tehát a mindenkori vallásos világ) belső cívódásai, ahogy a hidegen racionális római hatalmi gépezet is áthallásos. Bármely mai titkosszolgálat alkalmazná a ravasz Atticus Aemiliust, aki ügyesen épül be a helyiek közé, szinte halljuk, ahogy magában jelentéseket fogalmaz. Aztán valahogy másképp kezd nézni Jézusra és követőire. Lehet, más szerepe is lesz?

Ne felejtsük, az Újszövetségben számos római felbukkan; és nem csak negatív szerepben.

Ami kifogásunk van az egész második évad kapcsán, azt most írjuk le. Némely (szerintünk nyilvánvaló) anakronizmus felbukkan itt-ott – vagyis az amerikai jelenkor viszonyait helyenként visszavetítik az első századba. Látjuk például Jézust a hegyi beszéd előtt szövegét a „kulisszák mögött” gyakorolni, majd fellépni a tanítványok építette színpadra, még színes vászonfüggönyön is díszlik a galileai domboldalon. Vagy itt van a rokonszenves és hűséges Mária Magdolna, meg néhány más hölgy szerepkörének ábrázolása is. A filmben öntudatos nőként nagy mozgásszabadsággal vesznek részt a hívő közöség ügyeiben. Részünkről semmi irigység (pláne hímsovinizmus!) de egyszerűen elképzelhetetlen volt az első században (és még sokáig) a független, egyedülálló nőknek a filmben látható szabadságfoka (mondom még egyszer: nem sajnálom tőlük). Azt viszont igenis remélem, hogy nem a Biden-érában nagy garral mindent egyenlősíteni kívánó aktivisták villás tekintete miatt kellett itt kissé felülírni a történelmet…

Persze e kérdőjeles betéteknél jóval több a maradandó érték a vállalkozásban. Pompás ötlet például, hogy az egyes részeket külön nyitányokkal vezetik fel. Ezek a kis filmecskék előkészítik a terepet az adott epizód előtt és alaposan felcsigázzák a néző figyelmét. Jól működik az epizódok végén a nevezetes cliffhanger-effektus, vagyis, hogy a sztorit épp egy izgalmas rész csúcspontján vágják el. A tévés világban közismert fogás gyakran annyira behúzza a nézőt az adott sorozatba, hogy már nem tud leállni a nézéssel: ez a binge-jelenség, egy egész évad (6-8 óra!) egy ültő helyben megnézése. Nos a Kiválasztott esetében is működik e hatás, az alkotók tudják ezt, sőt külön „Binge Jesus”-t szerveznek a közösségi platformokon, persze pólókat, sapkákat is gyártanak hozzá; nincs is ezzel semmi gond.

Idekapcsolnánk még valamit, ami ide kapcsolódik. A Kiválasztott alkotógárdája a betlehemi születés történetét is közzétette egy fél órás kisfilmben (The Messengers) ami nem illeszkedik közvetlenül a sorozat időrendben haladó szerkezetéhez, inkább egyfajta keretes epizód.

A földi élete végéhez érkező idős Mária emlékezik az Istenfiú születésére, ami (tudjuk jól) nem éppen steril körülmények között történt. Látjuk, ahogy József helyet készít a szüléshez; ehhez bizony az állati ürüléket is arrébb kell lapátolnia. A rendező e jelentre utalva jegyzi meg: „…minden tevékenységünk zászlaja a „hitelesség. Oly sok korábbi bibliai projekt, amely Jézus történetét meséli el, kissé merev volt, talán a történet letisztított, fertőtlenített változata ”. A Gyermek születése így lesz, vér, veríték és könnyek között is megrendítően szép. Az meg különösen érzelmes (és nem érzelgős!) hogy a világtörténelmi perceket Mária egy másik nőnek, Mária Magdalénának mondja el, akinek mintegy végrendeletként diktálja le azokat az Istent dicsőítő, hálával teli sorokat, amelyek a Lukács evangéliumában olvashatóak és „Mária éneke”-ként ismertek. Majd később szerencsésen eljutnak a Pállal Rómában tartózkodó Lukácshoz is.

A The Chosen alkotógárdájának igazi karácsonyi ajándéka mindez, hisz a december eleji mozibemutató után ezt a munkájukat is szabadon elérhetővé tették a világhálón.

//Kritika: Pálfy Gyula//