FILMEZZUNK.HU
Meghalt Dunai Tamás, a legendás magyar szinkronhang

Meghalt Dunai Tamás, a legendás magyar szinkronhang

1948

Meghalt Dunai Tamás, a legendás magyar szinkronhang

Ő volt többek között Al Pacino és Robert Redford magyar hangja is. 73 éves korában elhunyt Dunai Tamás színész. Halálának hírét családja közölte a nyilvánossággal, annak okait azonban egyelőre nem részletezték.

Dunai Tamás felsőfokú tanulmányait először a szegedi József Attila Tudományegyetemen végezte magyar-francia szakon, majd 1976-ban diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol Szinetár Miklós osztályába járt. A következő években a kecskeméti Katona József Színház, a Karinthy Színház, a Győri Nemzeti Színház és a Turay Ida Színház előadásaiban szerepelt. Legismertebb alakításai közé tartoznak a Lóvá tett lovagok, Az ember tragédiája, a Lear király, a Cseresznyéskert és az Anna Karenina.

Dunai Tamás ismertebb filmes alakításai közé tartoznak a Dóra jelenti, a Napló szerelmeimnek, Az utolsó nyáron, a Sorstalanság, a Janus, a Végtelenben kettő és a 2023-ban megjelent Az almafa virága produkciókban láthatók. Emellett szinkronszínészként is dolgozott, Al Pacino hangjaként szerepelt az 2019-es Az Írban, valamint Robert Redford magyar hangja volt az Amerika Kapitány: A tél katonája című filmben és a Bosszúállók: Végjátékban. Utolsó szinkronmunkái közé tartozik a Reed Birney által játszott karakter hangjaként hallható A menü-ben, Steve Coogan szerepének magyar hangjaként a Minyonok: Gru színre lép-ben, valamint Jonathan Pryce karakterének magyar hangjaként a The Crown sorozat ötödik évadában.

Nyugodjon békében!

Meghalt Szersén Gyula, a legendás magyar szinkronhang

(Via mafab.hu)


Article Tags: ·