FILMEZZUNK.HU
Az Olsen ikrek már 10 éve, hogy visszavonultak a színészettől – Így élnek mostanában!

Így élnek mostanában az Olsen ikrek, akik már közel 20 éve, hogy visszavonultak a színészettől

4316

Így élnek mostanában az Olsen ikrek, akik már közel 20 éve, hogy visszavonultak a színészettől

Egy átlagember számára mindig furcsa azt hallani, hogy egyes hírességek irtóznak a fotósoktól, a vörös szőnyeges eseményektől és mindentől, aminek köze van a nyilvánossághoz. Márpedig az Olsen ikrek annak idején azért fordítottak hátat Hollywoodnak, mert nem bírták, hogy folyton, mindenhová paparazzik hada követik őket.

A 34 éves Olsen ikrek mára teljesen felismerhetetlenné váltak

Az Olsen-ikrek a 20-as éveikben döntöttek úgy, hogy elég volt a rivaldafényből, az üres eseményekből és abból, hogy mindenhova fotósok hada üldözi őket. A színészetet maguk mögött hagyva a divattervezés felé vették az irányt. Ma már teljesen eltűnve irányítják vállalatukat, és élik az életüket. Egy korábbi interjúban pedig azt is elmondták, hogy tudatosan nem is regisztrálnak egy közösségi oldalra sem, és nyilvános eseményeken is csak nagyon ritkán vesznek részt.

Utolsó valamire való filmjük, a 2004-ben készített New York-i bújócska volt. A filmben az eminens Jane Ryan (Ashley Olsen) Manhattanbe utazik, hogy részt vegyen egy tanulmányi versenyen. Ikertestvére, a zabolátlan Roxy Ryan (Mary-Kate Olsen) egy klipforgatásra érkezik ugyanide. Az egymásra allergiás lányok még nem tudják, mi is vár rájuk a nagyvárosban. Roxyt egy vadászkutya szívósságával üldözi a lógós diákok réme, Mr Lomax, az iskolafelügyelő. Jane pedig a szenátor falánk kutyájával és Bennie Bang csempésszel kerül összetűzésbe. Szerencsére a lányoknak jóképű segítőik akadnak, és ha nagyon kell, egymást is kihúzzák a slamasztikából.

Így néz ki a Függetlenség napja édes kisfiúja 27 év eltelte után

(Via msn.com)


Article Tags: ·