FILMEZZUNK.HU
Filmsztárok, akik nem költenek túl sok pénzt magukra

Filmsztárok, akik nem költenek túl sok pénzt magukra

35283

9) Hayden Christensen

Hayden Christensen

Anakin Skywalker úgy döntött, hogy egy farmra költözik – még a a földet is maga szántja fel a saját traktorával. Hayden farmja napenergiával van ellátva, így figyelve oda a környezetbarát életmódra.

10) Reese Witherspoon

Reese Witherspoon

A színésznő szintén nem tartozik a boltkórosok közé. Reese szerint a luxus indokolatlan, és gyermekeit is erre neveli. Részt vesz egy kampányban, mely ruhagyűjtésbe kezdett rászoruló fiatalok részére az Egyesült Államokban és Kanadában. Ő és Matthew McConaughey egy jótékonysági vetítést szervezett a Sing! című film „főszereplésében”, összegyűjtve százezer dollárt adakozás céljából.

11) Jessica Alba

Jessica Alba

Jessica Alba egy takarékos anyuka, valamint egy környezetbarát pelenkákat gyártó cég, a The Honest Company alapítója. Nem dobja ki gyermekei kinőtt ruháját, majd a kistesók úgyis belenőnek. Szerepel a Forbes magazin listáján, mely azt száz leggazdagabb amerikai nőt sorolja fel, akik saját maguk dolgoztak meg a vagyonukért. Jessica azonban nem szégyenli, hogy olcsó ruhákat vásárol, és hogy a tömegközlekedést használja.

12) Quentin Tarantino

Quentin Tarantino

Quentin hobbija, hogy filmeket gyűjt, de teljesen közömbös a luxusautók iránt. A piros Chevy Malibu- amit nem mellékesen John Travolta vezetett a Pulp Fiction-ben- az övé volt, de valójában még ettől a kocsitól is meg akart szabadulni, mondván, hogy a Geo Metro mérföldekkel jobb.

Kevin James felesége igazi bombanő – Már 19 éve bolondul gyönyörű feleségéért

(Forrás: Brightside)

//Jana//

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · · ·