FILMEZZUNK.HU
Ijesztő, mit tett magával: Nicole Kidman arca teljesen felismerhetetlen lett

Ijesztő, mit tett magával: Nicole Kidman arca teljesen felismerhetetlen lett

12142

Ijesztő, mit tett magával: Nicole Kidman arca teljesen felismerhetetlen lett

Az Amazon Prime közelgő minisorozatához, az Expatshoz készült új trailerben szörnyülködhetünk azon, hogy Nicole Kidman arca mennyire megváltozott az elmúlt években. A Janice Y. K. Lee bestsellerén alapuló hatrészes széria Hongkongban játszódik, 2014-ben, amikor a város utcái a függetlenségért küzdő esernyős tiltakozók tömegeitől voltak zajosak, és az expatok világát mutatja be. A magyar szövegkörnyezetben is gyakran előforduló ’expat’ az ’expatriate’ angol szó rövidítése, ami külföldre szakadt embert jelent, de ma már a vállalati kultúrában elsősorban azokra használják, akik kiemelten jó fizetésért dolgoznak cégük valamely határon túli telephelyén).

A Expats középpontjában egy Margaret nevű expatfeleség áll, akinek a kisfia, részben a helyi bébiszitter miatt eltűnik egy zavargás során, amely veszteség természetesen még évekkel később is kísérti a nőt. Megismerjük ezenkívül a végzeteset hibázó fiatal lányt, Mercyt is; a harmadik karakter pedig, akinek a sorsát követhetjük, Hilary, akinek épp szétesőben van a házassága.

Ijesztő, mit tett magával: Nicole Kidman arca teljesen felismerhetetlen lett

A konkrét tragédián kívül a 2024. január 26-án érkező sorozat azt is bemutatja, a luxus ellenére milyen klausztrofóbiás és fojtogató érzés olyan közegben élni, ahogy hőseink élnek. A kisfiát elveszítő Margaretet Nicole Kidman alakítja (aki egészen rettenetesen néz ki a szinte már torzra plasztikáztatott arcával); rajta kívül olyan nevek szerepelnek még a szériában, mint Ji-young Yoo, Sarayu Blue, Brian Tee (ő Margaret férjét játssza) vagy Jack Huston (ő pedig Hilary férje).

Kiderült, hogy miért ment tönkre Nicole Kidman és Tom Cruise házassága

(Via Port.hu)


Article Tags: · · ·