FILMEZZUNK.HU
10 érdekesség, amit talán még nem tudtál Chloë Grace Moretz-ről

10 érdekesség, amit talán még nem tudtál Chloë Grace Moretz-ről

1954

5) Kisebb szerepek és szinkronizálások után feltűnt az 500 nap nyár (2009) című filmben, melyben a főhős húgát alakította, majd elérkezett számára az igazi lehetőség, amikor megkapta a Matthew Vaughn rendezésében bemutatott Ha/Ver (2010) című képregény-adaptáció Hit-girl szerepét.

10 érdekesség, amit talán még nem tudtál Chloë Grace Moretz-ről

6) A Ha/Ver előzetese a benne látható erőszakosság miatt nagyon negatív kritikát váltott ki a családvédelmi szervezeteknél. Sőt, amikor a tizenegy éves Chloë Grace Moretz azt mondta, hogy „Oké puncik, lássuk, mit tudtok!”, azt mélységesen felháborítónak tartották. Erre Christopher Mintz-Plasse megjegyezte, hogy meg van lepődve azon, hogy „az emberek fel vannak háborodva amiatt, hogy Chloë csúnya szavakat mond, viszont nem tűnnek dühösnek amiatt, hogy Hit-Girl olyan sok embert öl meg”.

7) A 2013-as  Carrie feldolgozás volt az első, amelyben tényleg tini lány játszotta a főszerepet, Chloë Grace Moretz ugyanis mindössze 15 éves volt a forgatás idején. A korábbi adaptációkban, a Carrie (1976) és a Carrie (2002) című filmekben a főszerepben húsz év feletti színésznő játszotta a főszerepet.

10 érdekesség, amit talán még nem tudtál Chloë Grace Moretz-ről

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · ·