FILMEZZUNK.HU

8 nagyszerű film, amiért imádjuk a szülinapos Vince Vaughn-t!

19019

4. Négy karácsony (Four Christmases, 2008)

A karácsony nem csak a szeretet ünnepe. A karácsony káoszt, totális felfordulást is jelent, elég csak az ünnepi bevásárlást, az ajándékok utáni hajszát vagy a kötelező rokonlátogatást említeni. Kate (Reese Witherspoon) és Brad (Vince Vaughn) eddig ügyesen kivonta magát az ünnepi forgatagból, minden évben egy távoli, napos szigeten töltik a karácsonyt. Idén azonban pórul járnak, a ködös idő keresztülhúzza a számításukat, és otthon ragadnak. Mindez pedig azt jelenti, hogy az általuk olyannyira nem szeretett tortúrát ezúttal nem ússzák meg. Nem kevesebb, mint négy karácsony vár rájuk, hiszen mindketten elvált, majd újraházasodott szülők gyermekei.

Négy karácsony

Tudtad, hogy…?

Seth Gordon, Vince Vaugh nyomására kapta meg a rendezés lehetőségét, mert a színésznek annyira tetszett Gordon, The King of Kong (2007) című filmje. A vacsora jelent forgatásakor Reese Witherspoon arcát eltalálták egy kerámia tányérral. A sérülését 5 öltéssel kellett összevarrni és 3 napra elnapolták a forgatást.

3. Kidobós – Sok flúg disznót győz (Dodgeball: A True Underdog Story, 2004)

A játék is mehet életre-halálra: Peter LaFleurnek (Vince Vaughn) most bizonyítania kell. A jól menő edzőterem tulajdonosa, White Goodman (Ben Stiller) ugyanis fel szeretné vásárolni Peter kicsi és otthonos edzőtermét. Ahhoz, hogy ez nem történhessen meg, Peternek nagyon gyorsan pénz kell, ezért benevezi az edzőtermi csapatot egy pénzdíjas kidobós-bajnokságra. Ám Goodman sem rest, hogy megakadályozza őket a sikeres eredmény elérésében.

Kidobós - Sok flúg disznót győz (Dodgeball: A True Underdog Story, 2004)

Tudtad, hogy…?

A film forgatásának megkezdése előtt az egész stáb egy kerek hónapon keresztül gyakorolta a kidobóst. Ben Stiller egy jelenet sikere érdekében három kamerát tört össze a forgatáson, és még a feleségét, Christine Taylort is arcon ütötte.

2. A fegyvertelen katona (Hacksaw Ridge, 2016)

A második világháború idején egy amerikai katonai orvos, Desmon Doss fegyvertelenül indul a csatamezőre, ugyanis erkölcsi nézeteivel ellenkezik az emberölés. A férfi hőssé válik, amikor a háború legvéresebb, okinawai összecsapásában egyetlen elsütött fegyver nélkül hetvenöt ember életét menti meg, kiérdemelve ezzel a Kongresszus Becsület Érdemrendjét.

A fegyvertelen katona (Hacksaw Ridge, 2016) - Kritika

Tudtad, hogy…?

Amikor Desmond T. Doss-t megkérdezték hogy hány katonát mentett meg, ő körülbelül 50-et mondott. Egy szemtanú szerint közel 100-at. Megegyeztek 75-ben.

1. Ünneprontók ünnepe (The Wedding Crashers, 2005)

Az igazit megtalálni a legnehezebb. A két veszett kedvű jó barát, John (Owen Wilson) és Jeremy (Vince Vaughn) nem is strapálja magát ilyesmivel. Munkaidőben válóperre készülő házastársakat békítenek, szabadidejükben pedig esküvőkre járnak, hogy nőt fogjanak – és ha épp a menyasszony akad a horgukra, azt sem bánják. A lányok imádnak esküvőn ismerkedni, ők szeretik a pezsgőt, és sosem próbálkoznak egy második randival: mások nászéjszakája az ő egyéjszakás diadalaik ideje. De aki a tűzzel játszik, készüljön nagy melegre. Márpedig Johnt elönti a forróság, amikor egy estélyen találkozik álmai nőjével, aki sajnos egyrészt egy befolyásos politikus lánya, másrészt az esküvőjére készül. Nincs más megoldás: ezt a lagzit tönkre kell tenni. Ha a jól bevált módszerekkel nem sikerül, akkor újabb trükköket kell bevetni. Claire-t (Rachel McAdams) meg kell szerezni bármi áron.

Ünneprontók ünnepe (2005, The Wedding Crashers)

Tudtad, hogy…?

A képet, amelyet Jeremy Toddtól kap a filmben, a forgatás után Vince Vaughn megtartotta. A rendező, David Dobkin kérésére a közös jelenetek egy részét Vince Vaughn és Owen Wilson improvizálta.

Döbbenet! Teljesen eltüntetnék a Harry Potterből J.K. Rowlingot

(Történetek forrása itt és itt; Érdekességek forrása: mafab.hu)

//batigoool//

Mentés

Oldalak: 1 2


Article Tags: · · · · · · · · · · · ·