FILMEZZUNK.HU
Kitálalt Kelly McGillis a Top Gun című filmből: egyetemistaként brutálisan megerőszakolták,

Kipakolt a Top Gun női sztárja: Kelly McGillis-t brutálisan megerőszakolták

11077

Kipakolt a Top Gun női sztárja: Kelly McGillis-t brutálisan megerőszakolták

Ezután depresszióval küzdött, inni és drogozni kezdett. Kelly McGillis első komoly szerepe, az 1985-ös A kis szemtanú című film szépséges arcú, amis özvegye volt Harrison Ford oldalán. De valóban híressé csak az egy évvel később bemutatott Top Gun tette, amelyben az okos és gyönyörű repülésoktatót, Charlie-t alakította. A huncut tanárnő, aki Tom Cruise vagány kisugárzásának hatására szakmai elveit („Nem randizom a diákjaimmal.”) ruháival együtt sutba dobta, meghozta a sztárságot a színésznő számára. McGillis egy interjúban elmondta, hogy nem volt könnyű a forgatás, mert folyton úgy érezte, hogy a nála sokkal alacsonyabb Cruise fölé tornyosul, ezért rémes, görnyedt testtartással játszotta végig a filmet.

A Top Gun sikere, és az ezzel járó a sztárság rászakadt a színésznőre, aki ezt nem tudta kezelni. Depresszióval küzdött, inni és drogozni kezdett, majd az 1988-as A vádlottak című film főszerepét követően (amelyért a másik főszereplő, Jodie Foster Oscar-díjat kapott), karrierje csúcsán hátat fordított a színészetnek. Férjhez ment, szült két kislányt, és nyitott egy éttermet. Hamarosan azonban elvált, és nyilvánosan is felvállalta kapcsolatát barátnőjével, akivel 2010-ben össze is házasodtak.

Ő volt a Top Gun szőke bombázója - 64 évesen kizárt, hogy felismernéd Kelly McGillist

A színésznő már nyíltan beszél arról is, hogy huszonöt éves korában brutálisan megerőszakolták, és ennek a traumának a következményei hozzájárultak a később kialakult depressziójához és függőségeihez. McGillis, aki nem hajlandó sem plasztikai műtétekkel, sem hajfestéssel fiatalodni, továbbra is szerepel filmekben.

Sharon Stone kitálalt: azért szakított vele a pasija, mert nem akarta plasztikáztatnia magát

(Via TVGO.hu)


Article Tags: · ·