FILMEZZUNK.HU
Jézusra bízta életét Pierce Brosnan, csak így tudta átvészelni felesége és lánya halálát

Pierce Brosnan elmondta, hogy Istenbe vetett hitének köszönhetően tudta átvészelni felesége és lánya halálát

6434

Pierce Brosnan elmondta, hogy Istenbe vetett hitének köszönhetően tudta átvészelni felesége és lánya halálát

A közismert színész a legnagyobb fájdalmakat élte meg felesége és lánya halála után, de mindvégig imádkozott, és bízott az isteni erő hatalmában – írja a filantropikum.com. A 69 éves színész legutóbbi filmjében egy depressziós televíziós személyiséget alakít, aki megpróbál öngyilkos lenni, és más öngyilkos személyekkel alakít ki kapcsolatot. A színész a forgatást követően beszélt élete legnehezebb időszakáról, amikor ő is depressziós időszakot élt át a felesége Cassandra Harris színésznő, és lánya, Charlotte Brosnan halála után.

Jézusra bízta életét Pierce Brosnan, csak így tudta átvészelni felesége és lánya halálát

Egykori feleségével és családjával

Cassandra 1991-ben, 41 éves korában halt meg petefészekrákban. Lánya, Charlotte pedig 2013. júniusában ugyanebben a betegségben.

“Nagyon megérintett a haláluk. Ezek a dolgok mély nyomot hagynak az ember szívében egy életen át. Szörnyű látni azt, hogy, akit a legjobban szeretsz, valósággal elsorvad. Ez egy alattomos és szörnyű betegség. Valakinek az elvesztése örökké kitörölhetetlen lesz, mélyen beleivódik a pszichédbe”

– osztotta meg gondolatait Pierce Brosnan. A színész elmondta, hogy a legnehezebb időkben a hite volta az egyedüli, ami segített átvészelni a fájdalmat.

“Azt mondhatom, hogy a hitem, az ír-katolikus életszemlélet a DNS-emben van”

– mondta a színész, aki meg van győződve róla, hogy az életben sokkal többre van szükség, mint, amit ez a világ kínál.

“Valójában csak Jézus tud segíteni. Az ima az mindig segít. A nap végén kell legyen valami… És én mivel katolikus neveltetésben részesültem, nekem az ima, Isten, Jézus segít”.

Felesége elvesztése után nem sokkal Pierce Brosnanra újra rátalált a szerelem. 1994-ben egy partin találkozott Keely Shaye-vel, de végül csak 2001-ben házasodtak össze. Két fiuk született, a ma már 24 éves Dylan, és a 21 éves Paris.

A 14 legjobb keresztény film, ami megerősítheti a hitedet

(Via filantropikum.com)


Article Tags: · · · · · ·