FILMEZZUNK.HU
Egyre súlyosabb Michael J. Fox állapota, már a rövidtávú memóriája is összeomlott

Egyre súlyosabb Michael J. Fox állapota, már a rövidtávú memóriája is összeomlott

5361

Egyre súlyosabb Michael J. Fox állapota, már a rövidtávú memóriája is összeomlott

Michael J. Fox egyre többször szembesül azzal a szomorú ténnyel, hogy már semmi sem lesz olyan, mint régen. Beszédkészségének drasztikus romlása után már a rövidtávú memóriájával is gondok vannak, amelyről őszintén vallott a színész.

"NEM ADOM FEL" - Michael J. Fox drámai vallomása a betegségével kapcsolatban

Michael J. Foxnál 1991-ben diagnosztizálták a Parkinson-kórt, amely a központi idegrendszer hosszú távú leépüléséhez vezet. 1998-ban beszélt először a betegségéről, 2000-ben pedig létrehozta a Michael J. Fox Alapítványt, amellyel a sorstár­sain próbál segíteni. 24 év alatt összesen 1 milliárd dollárt gyűjtött betegeknek a szervezet. A 62 éves színész elmondása szerint pokoli időszakon van túl, ugyanis imádott édesanyja elhunyt, túlesett egy gerincműtéten, illetve eltört az arccsontja, a jobb karja, a könyöke és a válla is. A Vissza a jövőbe című filmek sztárja most megtörten vallott arról, hogy már a rövidtávú memóriája sem a régi.

„Meg vagyok lőve, pedig mindig is volt gyakorlatom a rövid sorok memorizálásában, de mostanában volt néhány igazán kemény szituáció, amikor hosszabb szövegeket is meg kellett tanulnom. Nem volt könnyű. A gitárjátékom már nem jó, a rajzolás sem az igazi. A táncban persze, sosem remekeltem, a színészkedés pedig egyre keményebb feladat számomra. Szóval maradtam az írásnál, szerencsére azt élvezem”

– mesélte a People magazinnak.

Már 72 éves az eredeti Wonder Woman – Lynda Carter nagyon jól tartja magát a mai napig

(Via Blikk.hu)


Article Tags: · ·