FILMEZZUNK.HU
7 meglepő érdekesség, amit talán még nem tudtál John Goodman-ről

7 meglepő érdekesség, amit még nem tudtál a 72. születésnapját ünneplő John Goodman-ről

8272

John Goodman érdekességek

Jonathan Stephen „John” Goodman Golden Globe-díjas amerikai komikus, színész, rendező, producer. 1975-ben elhatározta, hogy színész lesz, és New Yorkba költözött. Ezek után jobbnál jobb, híresebbnél híresebb filmekben kezdett el játszani. John Goodman a napokban ünnepli születésének a 72. évfordulóját, melynek alkalmából ezúttal az ő életéről mutatunk be néhány meglepő érdekességet.

Hihetetlen, de ezt a 20 színészt még egyszer sem jelölték Oscar-díjra

1. A rugby és a színház is fontosak voltak az életében, s mikor egy sérülés következtében le kellett állnia a sporttal, egyértelműen a színjátszás felé terelődött, és Missouriból New Yorkba költözött.

2. Nem indult könnyen a színészi pályafutása, nehezen élt meg, dolgozott pultosként, pincérként is, de aztán megérkeztek az első reklámok, színházi szerepek és szinkronfelkérések.

John Goodman érdekességek

3. Karrierje kezdetén főleg Dan Connerként ismerték a Roseanne (1988) sorozatból, és 1993-ban meg is kapta a Golden Globe-díjat a „legjobb színész” kategóriában.

4. Dan Aykroyd és John Goodman a Blues Brothers 2000 (1998) című filmnek a szerepeit egyaránt ingyen vállalták el, hogy ezzel is csökkentsék a film költségeit.

Blues Brothers 2000 (1998)

Oldalak: 1 2


Article Tags: · · · · · ·