FILMEZZUNK.HU

Üveg (Glass, 2019) [Kritika]

2777

Üveg – Kritika

Night Shayamalan, aki a kilencvenes évek végén a Hatodik érzékkel robbant be sikeresen a köztudatba és kétezerben elkészítette a megosztó Sebezhetetlent (mindkettőt Bruce Willis főszereplésével) és a két évvel ezelőtti Széttörve sikerén felbuzdulva elkészítette az utóbbi két film folytatását összegyúrva és így jött létre az Üveg. A Sebezhetetlenben Willis ellenfelét Samuel L. Jackson (Ha ölni kell, Aljas nyolcas, Jackie Brown) játszotta.

Üveg - Kritika

A Széttörvében a zseniális alakítást nyújtott James McAvoy ( X-men : Elsők, Eljövendő múlt napjai) Kevin, a személyiségzavarral küzdő sorozatgyilkosként, akiben egy emberfeletti képességekkel rendelkező bestia lakozott és tini lányokat rabolt el és gyilkolt, utolsó áldozatát elengedte, ő pedig megszökött. Az első részben az volt a központi téma, hogy vajon ők csak beteg megalomániások, akik beképzelik képességeiket, a másodikban pedig a skizofrén, 24 személyiséggel rendelkező sorozatgyilkos körül forgott a történet.

A mostani, lezáró darabban pedig fény derül arra, hogy kinek is van igaza és az elmélet csak fikció marad, tudományos magyarázattal, vagy főszereplőink tényleg a képregényhősök képességeivel rendelkeznek, természetfeletti erővel felruházva?

Az Üveg ott folytatódik, ahol a Széttörve abba maradt. A szökött Bestia, Kevin (James McAvoy) még mindig szabadlábon van, és továbbra is folytatja őrjöngését és a gyilkolászást Philadelphiában. Ugyanúgy fiatal iskolás lányok az áldozatai. Amire természetesen felfigyel a Bruce Willis által alakított David Dunn, a szuperhős, aki nem fedi fel kilétét és az igazság bajnokát játssza városában fia segítségével. Hamar találkozik a gonosz és az igazságosztó. Viszont olyan gyorsan is véget vetnek csatározásuknak. Mégpedig egy pszichiáter, Dr. Ellie Staple ( Sarah PaulsonAmerikai horror story, Madarak a dobozban) aki a harc közepette nyomukra akad és mindkettőjüket bezáratja a Roven Hilli elmegyógyintézetbe. Ugyanis Ő azt a nézetet vallja, hogy a két ember megalomániában szenved és ennek semmi köze a képregényhősökhöz. Sőt! Mindent alá tud támasztani tudományosan.

Üveg - Kritika

Szigorúan őrzött intézmény ez teli kamerákkal, vasajtókkal, és minden olyan dologgal, amivel elméletileg lehetetlenség megszökni. Az első meglepetés (főleg Dunn számára a közös múltjuk miatt) Elijah Price (Samuel L. Jackson) felbukkanása, akit szintén e falak közt sínylődik hasonló panaszokkal.  A doktornő célja, hogy megtörje a három delikvenst beképzelt betegségeikről, az ő céljuk pedig az, hogy megszökhessenek és lerendezzék egymás közt az ellentétet. Természetesen hogy teljes legyen a kép, felbukkan Kevin szabadon engedett áldozata is, Casey (Anya- Taylor JoyMorgan, Széttörve) és próbál segíteni. Ezek fényében elgondolkoztató és izgalmas lezárást várna az ember egy ilyen kaliberű rendezőtől. Hogy azt kapjuk e? Lássuk.

A színészek nemhogy hozták a kötelezőt, de Bruce Willist végre régi dicső fényében láthattuk ismét. Tény, hogy itt se beszélt sokat, de ehhez a játékához nem is kellett.

James Mcavoy kegyetlen jó volt ismét a 24 személyiséggel rendelkező Kevin bőrében. Ahogy Samuel L. Jackson is eszméletlenül jól hozta a magát szuperhősnek képzelő zsenit. Kiemelném még Sarah Paulsont, aki kétség kívül megérdemelt már egy komolyabb szerepet. Igaz, hogy az AHS -ben is főszereplő volt, de azért az csak egy sorozat, ez meg egy mozi.

Üveg - Kritika

Több váratlan csavart is sikerült rendezőnek becsempésznie az Üveg című alkotásba. Van, ami erősebb és elgondolkodtatóbb, van, ami meghökkentő, és olyan is, amire pár másodperc után azt mondjuk, hogy: oh, igen. Tényleg!” Értem. A hangulat az elejétől a végéig vitt magával. Kellően fűszerezve nem kevés drámaisággal. A végén több kérdést is nyitva hagytak számunkra. Annyira, hogy bármikor lehetne folytatást, vagy akár külön mindegyik fő karakternek eredettörténetet készíteni.

Bármennyire is elnyerte alapjában véve tetszésem a mozi, akadtak negatívumok is. A karakterek kevésbé lettek kibontva és a múltjukból csak morzsákat ismerhettünk meg, holott egy hosszabb lélegzetű filmhosszal, mondjuk bő két és fél órában sokkal jobban be lehetett volna mutatni, hogy a főszereplőket mi motiválta, hogy jutottak el eddig, miért tették azt, amit. A jó és a rossz küzdelmeinél számomra rettentően idegesítő volt a totál. Egyszerűen nem illett be az effajta kamera használata, vagy nem így. Se a filmbe se a jelenetekbe.  Ezeket is beleszámítva összességében egy korrekt mozit kaptam. Nem csalódtam és barmikor újranézném.

//Jordáki Gábor kritika//

3 Bruce Willis film amiről talán nem is hallottál

Üveg - Kritika Night Shayamalan, aki a kilencvenes évek végén a Hatodik érzékkel robbant be sikeresen a köztudatba és kétezerben elkészítette a megosztó Sebezhetetlent (mindkettőt Bruce Willis főszereplésével) és a két évvel ezelőtti Széttörve sikerén felbuzdulva elkészítette az utóbbi két film folytatását összegyúrva és így jött létre az Üveg. A Sebezhetetlenben Willis ellenfelét Samuel L. Jackson (Ha ölni kell, Aljas nyolcas, Jackie Brown) játszotta. A Széttörvében a zseniális alakítást nyújtott James McAvoy ( X-men : Elsők, Eljövendő múlt napjai) Kevin, a személyiségzavarral küzdő sorozatgyilkosként, akiben egy emberfeletti képességekkel rendelkező bestia lakozott és tini lányokat rabolt el és gyilkolt, utolsó áldozatát elengedte, ő pedig megszökött. Az első részben az volt a központi téma, hogy vajon ők csak beteg megalomániások, akik beképzelik képességeiket, a másodikban pedig a skizofrén, 24 személyiséggel rendelkező sorozatgyilkos körül forgott a történet. A mostani, lezáró darabban pedig fény derül arra, hogy kinek is van igaza és az elmélet csak fikció marad, tudományos magyarázattal, vagy főszereplőink tényleg a képregényhősök képességeivel rendelkeznek, természetfeletti erővel felruházva? Az Üveg ott folytatódik, ahol a Széttörve abba maradt. A szökött Bestia, Kevin (James McAvoy) még mindig szabadlábon van, és továbbra is folytatja őrjöngését és a gyilkolászást Philadelphiában. Ugyanúgy fiatal iskolás lányok az áldozatai. Amire természetesen felfigyel a Bruce Willis által alakított David Dunn, a szuperhős, aki nem fedi fel kilétét és az igazság bajnokát játssza városában fia segítségével. Hamar találkozik a gonosz és az igazságosztó. Viszont olyan gyorsan is véget vetnek csatározásuknak. Mégpedig egy pszichiáter, Dr. Ellie Staple ( Sarah Paulson – Amerikai horror story, Madarak a dobozban) aki a harc közepette nyomukra akad és mindkettőjüket bezáratja a Roven Hilli elmegyógyintézetbe. Ugyanis Ő azt a nézetet vallja, hogy a két ember megalomániában szenved és ennek semmi köze a képregényhősökhöz. Sőt! Mindent alá tud támasztani tudományosan. Szigorúan őrzött intézmény ez teli kamerákkal, vasajtókkal, és minden olyan dologgal, amivel elméletileg lehetetlenség megszökni. Az első meglepetés (főleg Dunn számára a közös múltjuk miatt) Elijah Price (Samuel L. Jackson) felbukkanása, akit szintén e falak közt sínylődik hasonló panaszokkal.  A doktornő célja, hogy megtörje a három delikvenst beképzelt betegségeikről, az ő céljuk pedig az, hogy megszökhessenek és lerendezzék egymás közt az ellentétet. Természetesen hogy teljes legyen a kép, felbukkan Kevin szabadon engedett áldozata is, Casey (Anya- Taylor Joy – Morgan, Széttörve) és próbál segíteni. Ezek fényében elgondolkoztató és izgalmas lezárást várna az ember egy ilyen kaliberű rendezőtől. Hogy azt kapjuk e? Lássuk. A színészek nemhogy hozták a kötelezőt, de Bruce Willist végre régi dicső fényében láthattuk ismét. Tény, hogy itt se beszélt sokat, de ehhez a játékához nem is kellett. James Mcavoy kegyetlen jó volt ismét a 24 személyiséggel rendelkező Kevin bőrében. Ahogy Samuel L. Jackson is eszméletlenül jól hozta a magát szuperhősnek képzelő zsenit. Kiemelném még Sarah Paulsont, aki kétség kívül megérdemelt már egy komolyabb szerepet. Igaz, hogy az AHS -ben is főszereplő volt, de azért az csak egy sorozat, ez meg egy mozi. Több váratlan csavart is sikerült rendezőnek becsempésznie az Üveg című alkotásba. Van, ami erősebb és elgondolkodtatóbb, van, ami meghökkentő, és olyan is, amire pár…

Értékelés

Színészi alakítás - 90%
Történet - 80%
Hangulat - 85%
IMDB - 73%
Rottentomatoes - 37%

73%

User Rating: Be the first one !
73

Article Tags: · · · · · · · · ·