Rocketman (2019) – Kritika

382

Rocketman – kritika

Meg kell ölnöd azt, akinek születtél, hogy az lehess, aki lenni akarsz!” – Rocketman John csodálatos életét követhetjük nyomon, a korai éveitől kezdve, ahol a zongora és saját hangja először találkozik, később Bernie Taupin dalszerzővel való barátságát ismerhetjük meg, majd az önpusztításon át, egészen a megváltó és magával ragadó, igazi boldog életének kezdetéig a David Furnish-al való találkozásáig.

Rocketman (2019) – Kritika

Nehezen fogadtam el a Rocketman film meghívását, hisz Elton karaktere, élete és zenei stílusa – finoman fogalmazva – távol áll tőlem. Igyekszem természetesen objektív maradni írásomban. Elton küzdelmekel teli élete szépen körvonalazódik az egész játékidő alatt. A Rocketmant kétségtelenül az első gondolatunkban rögtön összehasonlítjuk a tavalyi év Bohém Rapszódiájával, történetvezetésben és stílusjegyeiben azonban eltér a Queen filmtől, bár rendezője ugyanaz a nagyszerű Dexter Fletcher. Jogosan is merül fel bennünk az összehasonlítás, hisz hasonló zenei korszakban vagyunk, illetve műfajilag sem áll nagyon távol egymástól a két alkotás. (Bár halkan jegyzem meg, a Rocketman fantasy-musical, mely merőben más történetmesélést eredményez.)

A Dexter Fletcher rendezésében és Lee Hall forgatókönyvéből született mű nyíltan beszél arról a hivatalos titokról, hogy Elton világéletében homoszexuális volt, és az alkohol-drog-gyógyszerek hármasának mértéktelen fogyasztása tette ki a 70-es 80-as évek időszakait.

Elton több mint ötven éve ikonikus tagja a pop-zenei mainstreamnek, zsenialitása és fantasztikus zongoravirtúóz képessége magától értődőnek számít világunkban. A Rocketman a már felnőtt és sikeres Elton John (Taron Egerton) Madison Square Garden-beli fellépését otthagyva rohan – és ez a jelenet egy nagyon figyelemfelkeltő és gyönyörű nyitása a filmnek – egy anonim találkozóra, ahol kezdetét veszi életének részletgazdag bemutatása. A félénk és fiatal Elton – akinek születési neve: Reginald Kenneth Dwight – már kiskorában közelebbi kapcsolatba került a zongorával, de sok támogatást nem kapott szüleitől.

Rocketman (2019) – Kritika

A szeretetben, a gondoskodás, valamint az odafigyelés is hiánycikk volt a Dwight család mindennapjaiban. Sem anyja (Bryce Dallas Howard) – aki csak akkor volt hozzá figyelmes, ha kedve úgy tartotta –, sem apja (Steven Mackintosh) – aki szinte megvetette a kis Eltont –  nem foglalkozott vágyaival, érzéseivel. Egyedül nagyanyja – a csodás Gemma Jones – volt az, aki hitt benne, és amiben tudta támogatta a gyermeket. Ő volt az, aki beíratta a Királyi Zeneakadémiára.

Elton képzelőerejét és varázslatos személyiségét az egyszerű rideg szülők képtelenek voltak elfogadni. Megismerjük azt a kis géniusz csodagyereket (mely szerintem a film legjobb pillanatait gazdagítja), akiből később a Bluesology tagja, majd a dalszerzőtársát és egyben legjobb barátját, Bernie-t (Jamie Bell). Bernie volt talán a legjobb barátja élete folyamán, akinek nagyon sokat köszönhet, hisz egész életében tudott rá számítani. 1967-ben megírják nagyszerű slágerüket, a Your Songot, aztán a lehetőséggekkel élve az Egyesült Államokba veszik útjukat. Az első L.A.-beli koncertjükön adják elő a híres Krokodil Rockot is, mellyel felkelti a híres John Reid (Richard Madden) producer figyelmét is, akivel a munkakapcsolatukon túl egyéb férfias dolgokban is jól megértik egymást ekkor.

Rocketman (2019) – Kritika

A zenei alkotások folyamata csupa hullámvölgyek és csúcspontok szép ötvözete. Miközben beindul fényes karrierje az Államokban, sikert sikerre halmozva döntögeti a slágerlistákat, küzd a homoszexuális énjének elfogadásával, annak fényében, hogy gyengéd szálak fűzik ahhoz az emberhez, kinek csupán a tehetségéből származó dollármilliók számítanak. Nem tud megbarátkozni depressziójával, amit gyerekkora óta hordoz magában, mivel saját édesapját sem tudta rávenni soha, hogy legalább egy ölelést kicsikarjon az öregből. Persze ezek dacára is írja a szuper kis lírai és szomorúsággal teli dalocskáit, és kénytelen a szeretet és az igazi figyelem nélküli életét a drog bácsival és az alkohol nénivel megosztani.

Hányszor láttunk hasonlót ilyen kaliberű zseniktől? A film itt ül le igazán, itt éreztem, hogy lassan elveszik érdeklődésem Elton karaktere iránt, pedig ha valakit dicséret illet a filmben, az maga Egerton, illetve az ő munkája.

Nem tudták, milyen mélyen ássanak bele a zongoraőrült meleg srác különcséggel teli múltjába. Szerettem benne, hogy nem volt annyira szuggesztív a színészi játéka, és nem lemásolni hanem előadni akarta a karaktert, létrehozott önmagától egy Egerton-féle Elton Johnt. Nem úgy, mint Rami Maleknek a Bohém Queen filmben, aki a kopizás nagymestere volt. A már említett színészi játékon túl, műfajilag is más a Rocketman a Bohém Rapszódiához képest. Itt Elton elbeszélésével vegyített musicalbetétekkel illusztrálva hallhatjuk azokat az ismert számokat, amiért szeretjük Elton John zenéit. A musical műfaj jellegzetessége miatt nincs akkora érzelmi kilökődés bennünk, és ezen korlátok miatt számomra nem tud egy olyan kiteljesedést elérni a film a végére, mint az angol királynős zenekar történetében.

Rocketman (2019) – Kritika

Edgerton említett színes játéka inkább volt számomra szemkápráztató, mintsem érdekfeszítő a saját története. A csicsa ruháiban, a külsőségekben mutatkozott meg az, amiben Elton más ember akart lenni, mint a gyerekkori Dwight. Elton sokszor beszél a szeretetről, de neki ez csupán a már említett szerelmében, Davidben – a film befejező részében – teljesedhetett ki, karrierje fénylő csillagán túl. Sajnos jómagam is így vagyok a filmmel. Próbáltam szeretni a rakétaembert, de nem költözött a szívembe. Továbbá Taron érdekes és figyelemfelkeltő hacukáiból, jelmezeiből pontosan nyomonkövethető volt az a zenei korszak, amiben éppen jár a film. Eltont már gyerekkorában páratlan zenei érzékkel áldotta meg a sors, hisz a zenei hallása egyedi volt a maga korában.

Élettörténetében a zenei zsenialitásán túl nincs semmi egetrengető, amivel ne találkoztunk volna máshol a filmtörténetben.

Színesebbé tehette volna az író – Lee Hall – több, személyes és egyedi jelenetek alkalmazásával, így a bemutatott karakter nem lett annyira izgalmas, mint Freddie. Tehát a rakéta most hatótávjában és erejében gyengébben muzsikált, de elérte végcélját és megérkezett közénk. Ha igazak a hírek, akkor egy újabb angol meleghuszár, egy bizonyos Boy George élete lesz nagyjátékfilmen látható. Miért gondolják a zenei moziverzum építésének nagykutyái, hogy érdekes egy hasonló ízesítésű tortát újra belénktuszkolni, nincs több olyan ikonikus zenész, vagy sikeres együttes aki jobban nagyvászonra termett?

Rocketman (2019) – Kritika

Ha Elton élettörténete és személyisége olyan bámulatosan változóan színesen intenzív lett volna, mint fellépő ruhái, akkor jobban lekötött volna életrajzi musicalje, így egynek jó film lett belőle. Mivel Elton munkássága sosem tudott igazán közel kerülni a szívemhez, reméltem hogy a Rocketman után jobban szeretni fogom, de nem így lett. Elton szeretetvágya sokat jelentett életében – mint ahogy már beszéltünk erről az imént –, Ő csak arra vágyott, hogy szeressék, hisz a világ a lábai előtt hevert, mindene megvolt az életében a tökéletes boldogságon kívül.

…Én ezt, kedves Elton John, nem tudom megígérni filmeddel kapcsolatban, de most meghallgatom tőled a Your Songot, és küldöm mindenkinek aki szereti!

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

8 meglepő érdekesség a szülinapos Taron Egertonról

Rocketman - kritika „Meg kell ölnöd azt, akinek születtél, hogy az lehess, aki lenni akarsz!” - Rocketman John csodálatos életét követhetjük nyomon, a korai éveitől kezdve, ahol a zongora és saját hangja először találkozik, később Bernie Taupin dalszerzővel való barátságát ismerhetjük meg, majd az önpusztításon át, egészen a megváltó és magával ragadó, igazi boldog életének kezdetéig a David Furnish-al való találkozásáig. Nehezen fogadtam el a Rocketman film meghívását, hisz Elton karaktere, élete és zenei stílusa – finoman fogalmazva – távol áll tőlem. Igyekszem természetesen objektív maradni írásomban. Elton küzdelmekel teli élete szépen körvonalazódik az egész játékidő alatt. A Rocketmant kétségtelenül az első gondolatunkban rögtön összehasonlítjuk a tavalyi év Bohém Rapszódiájával, történetvezetésben és stílusjegyeiben azonban eltér a Queen filmtől, bár rendezője ugyanaz a nagyszerű Dexter Fletcher. Jogosan is merül fel bennünk az összehasonlítás, hisz hasonló zenei korszakban vagyunk, illetve műfajilag sem áll nagyon távol egymástól a két alkotás. (Bár halkan jegyzem meg, a Rocketman fantasy-musical, mely merőben más történetmesélést eredményez.) A Dexter Fletcher rendezésében és Lee Hall forgatókönyvéből született mű nyíltan beszél arról a hivatalos titokról, hogy Elton világéletében homoszexuális volt, és az alkohol-drog-gyógyszerek hármasának mértéktelen fogyasztása tette ki a 70-es 80-as évek időszakait. Elton több mint ötven éve ikonikus tagja a pop-zenei mainstreamnek, zsenialitása és fantasztikus zongoravirtúóz képessége magától értődőnek számít világunkban. A Rocketman a már felnőtt és sikeres Elton John (Taron Egerton) Madison Square Garden-beli fellépését otthagyva rohan – és ez a jelenet egy nagyon figyelemfelkeltő és gyönyörű nyitása a filmnek – egy anonim találkozóra, ahol kezdetét veszi életének részletgazdag bemutatása. A félénk és fiatal Elton – akinek születési neve: Reginald Kenneth Dwight – már kiskorában közelebbi kapcsolatba került a zongorával, de sok támogatást nem kapott szüleitől. A szeretetben, a gondoskodás, valamint az odafigyelés is hiánycikk volt a Dwight család mindennapjaiban. Sem anyja (Bryce Dallas Howard) – aki csak akkor volt hozzá figyelmes, ha kedve úgy tartotta –, sem apja (Steven Mackintosh) – aki szinte megvetette a kis Eltont –  nem foglalkozott vágyaival, érzéseivel. Egyedül nagyanyja – a csodás Gemma Jones – volt az, aki hitt benne, és amiben tudta támogatta a gyermeket. Ő volt az, aki beíratta a Királyi Zeneakadémiára. Elton képzelőerejét és varázslatos személyiségét az egyszerű rideg szülők képtelenek voltak elfogadni. Megismerjük azt a kis géniusz csodagyereket (mely szerintem a film legjobb pillanatait gazdagítja), akiből később a Bluesology tagja, majd a dalszerzőtársát és egyben legjobb barátját, Bernie-t (Jamie Bell). Bernie volt talán a legjobb barátja élete folyamán, akinek nagyon sokat köszönhet, hisz egész életében tudott rá számítani. 1967-ben megírják nagyszerű slágerüket, a Your Songot, aztán a lehetőséggekkel élve az Egyesült Államokba veszik útjukat. Az első L.A.-beli koncertjükön adják elő a híres Krokodil Rockot is, mellyel felkelti a híres John Reid (Richard Madden) producer figyelmét is, akivel a munkakapcsolatukon túl egyéb férfias dolgokban is jól megértik egymást ekkor. A zenei alkotások folyamata csupa hullámvölgyek és csúcspontok szép ötvözete. Miközben beindul fényes karrierje az Államokban, sikert sikerre halmozva döntögeti a slágerlistákat, küzd a homoszexuális énjének elfogadásával, annak fényében, hogy gyengéd szálak fűzik ahhoz az emberhez, kinek csupán a tehetségéből…

Értékelés

Színészi alakítás - 73%
Történet - 66%
Zenei hangulat - 70%
Rotten Tomatoes - 85%
IMDB - 77%
Filmezzünk.hu - 74%

74%

User Rating: Be the first one !
74

Article Tags: · · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download