Volt egyszer egy … Hollywood kritika

2269

Volt egyszer egy … Hollywood kritika

Tarantino kilencedik filmje, a Volt egyszer egy … Hollywood egyszerre szerelmeslevél Hollywood leáldozóban lévő aranykorának és újraképzelése a Charles Manson-féle gyilkosságoknak, ami kétségkívül a hatvanas évek egyik legnagyobb sokkhatása volt az amerikai társadalomban.

Volt egyszer egy … Hollywood kritika

Kezdjük a legnagyobb negatívummal: ha valaki nem ismeri az amerikai kultúrtörténelem híres állomásait, és a filmművészettel is mondjuk csak a kétezres évektől kezdett el igazán ismerkedni, nem biztos, hogy a lényeget meg tudja ragadni ebből az alkotásból. Aki nem tudja, mi szél hozta a hatvanas évek drasztikus változásait, aminek háttere mögé Vietnámtól kezdve a szexforradalomig sok mindent láthatunk, és nem tudja, mi szenvedélyek tudták néhány nap leforgása alatt Woodstockot és a Tate-gyilkosságokat kitermelni magukból, nem biztos, hogy maradéktalanul élvezni fogja ezt a szűk három órát.

De hát nem lepődhetünk meg: Tarantino elsősorban Amerikának és Hollywoodnak csinálta állítólagosan utolsó előtti filmjét.

A magyar átlagnéző nem biztos, hogy felfogja az egyes popikonok és megjelenített konfliktusaik jelentőségét, sem pedig azt a csavart, amit Tarantino a forgatókönyvbe visz. Ezt a csavart halálbüntetés terhe mellett nem mondhatjuk el – ki tudja mit tenne velünk Tarantino, ha féltve őrzött titkát lelepleznénk a mozijegyet még ki nem fizetett, mondhatni beavatatlan halandók számára. (Filmjeit elnézve, nem számíthatnánk túl sok jóra.) Úgyhogy hallgatunk róla.

Volt egyszer egy … Hollywood kritika

A film hangulata tagadhatatlanul nosztalgikus, ugyanakkor gyakran komikus. Tarantino nem fél görbe tükröt állítani még az általa hőn szeretett spagettiwesterneknek sem. Találkozunk neurotikus celebekkel, rezignált kaszkadőrökkel, feltörekvő futottak még-ekkel és igen bizarr, nem éppen „Szeretkezz, ne háborúzz” identitású hippikkel is. Ahogy azt a Becstelen Brigantyk-ban, úgy a rendező ezúttal is teljesen valós történelmi kontextusba, valós mellékszereplők mellé állítja színpadra hőseit, akik a fantázia szüleményei.

Így együtt autózunk Rick Daltonnal és dublőrével (Leonardo DiCaprio és Brad Pitt alakításában) Los Angeles ikonikus sugárútjain és meglátogatunk számos stúdiót, filmszettet; belelátunk a moziipar nem kifejezetten mozgalmas hétköznapjaiba, klisével élve: a színfalak mögé. Nem hangzik túl izgalmasan, igaz? Nem is az! A Volt egyszer egy … Hollywood jelentős része hangulatmegosztás, és csak nagyon óvatosan vezeti be a rendező a kibontakozó cselekményhez fontos személyeket, kapcsolati szálakat, helyszíneket. Persze, aki tudta a szinopszist, az számított rá, hogy az alkotás a Tate-gyilkosságokkal is foglalkozik majd, de hogy Tarantino miként nyúl hozzá, aligha jósolhatta meg bárki is.

Volt egyszer egy … Hollywood kritika

A történet alapja, hogy a kor egyre vadabb szellemeivel lépést csak nehezen tartani tudó Dalton megpróbál a maga módján túlélni a hollywoodi közegben, és mint hűséges csatlósa, követi mindenben a Pitt által alakított, rovott múltú Cliff Booth. Booth sem a fénykorát éli már a filmiparban, a kaszkadőrmunka (részben a világosságra került múltbéli árnyak miatt) egyre kevesebb, így inkább a színész mindeneseként, ha kell antennát szerel, ha kell, verőlegény.

Egyetlen reményük, hogy a sztár Cielo Drive-i háza melletti ingatlant a siker mámorát élő Roman Polanski, lengyel származású rendező bérli ki (aki ekkor már túl van a Rosemary gyereke c. horror forgatásán), bájos feleségével s egyben feltörekvő színésznővel, Sharon Tate-el (akit Margot Robbie alakít, és igen kevés szerepet kap, ami talán telitalálat Tate kárászéletű hollywoodi pályája miatt). Az ő történeti száluk hosszú ideig gyakorlatilag külön fut a főszereplőktől – házibulik, mozivetítések, glamour és csupa reményteljes kaliforniai önáltatás. Aztán feltűnnek a furcsább szereplők; a baljós hippikolónia, a viharvert, űzöttfejű Charles Manson is megjelenik az utcájukban. És csak idő kérdése, hogy az összes szereplőnek mikor lesz köze egymáshoz.

Volt egyszer egy … Hollywood kritika

S ahogy a saját mámorában szédelgő filmfellegvár is igen brutális módon eszmélt 1969 nyarán, úgy a film is szép lassan elérkezik robbanó crescendójához, ami „végre” Tarantinóhoz illő, már-már horrorba csapó vérfröcsögéssel örvendezteti meg a talán már bóbiskoló, vagy a várakozástól túlajzott nézőket. Hogy aztán a végkifejlet kielégítő-e avagy sem, az talán attól függ, hogy az ember szereti-e az alternatív történelmi elbeszéléseket, vagy inkább ragaszkodik a valósághű narratívához – és hogy alapvetően mit várt Tarantino legújabb mozijától.

A színészek kiváló munkát végeztek – külön kiemelendő a sztárgárdát felvonultató mellékszereplő stáb.

Pitt pezseg a szerepében; még ha nem is kell annál sokkal többet hoznia, mint ami karakterileg olyan könnyen áll neki. DiCaprio nem a létező leghitelesebb választás egy leáldozóban lévő csillag szerepére, és nehezen is hiszi el az ember karaktere küszködéseit, még ha technikailag amúgy nem sok kivetnivaló van az alakításában. A filmben felvonultatott (helyenként újraforgatott) más alkotásokban annál szórakoztatóbb a játéka.

Volt egyszer egy … Hollywood kritika

A rendezés meglepő hangvételű – bágyadt, de gyönyörű, nyári meleghez illő látványvilág, kiváló zenékkel párosítva (mondjuk ez nem meglepő a rendezőtől) – az összhatás helyenként majdhogynem (nyilván direkt) giccses. Tarantino mintha be akarna vezetni saját világába, s közben meglepően rövid időt áldoz vérfétisének. Ellenben az alkotó korábbi filmjeihez viszonyítva kissé sekélyes és sokszor trágár párbeszédekre alapoz, és a keserédes nosztalgiázás majdnem olyan hosszúra nyúlik, mint a kaliforniai sztrádahálózat. És emiatt egy idő után kicsit öncélúnak és perspektívavesztettnek tűnik – mígnem mindent össze nem ránt „kellő” erőszakkal a végkifejlet, hogy arcunkba vágja a fájdalmas realitást. Illetve mégsem. De ezt nem mondhatjuk el.

Összességében érdekes egy olyan alkotást látni, ami precízen ráérez arra a pár hétre, ami örökre megváltoztatta Amerikát, mint kulturális nagyhatalmat.

Persze tudjuk, hogy Los Angeles előtte sem volt olyan szép, sem pedig olyan reményteljes, mint ahogy a rendező azt láttatja; a gonoszság koncentrált megnyilvánulása megrendítette azokat, akik 1969 augusztusában követték az eseményeket. De Tarantino görbe tükre sem tudja és nem is akarja megutáltatni a film tárgyát: Hollywoodot – s mint annyi film, ami „önmagáról szól”, minden látszatkritika ellenére igazából a hollywoodi álmot élteti tovább. A véges-végtelen, földi halandó által követhetetlen utalások, referenciák a rendező végtelen szerelmét fejezik ki a celluloid iránt. A Volt egyszer egy … Hollywood nem korszakalkotó, inkább az alkotója mögött van egy korszak, ami a filmtörténelemből kihagyhatatlan, éppen ezért szinte garantálható volt, hogy bárhogyan is nyúl a matériához, az alkotás el fogja nyerni a nagyközönség és a kritikusok tetszését. És ahogy a sokk elmúlt, az illúziógyár dolgozik tovább…

//Surjányi Dávid//

A 7 legjobb Quentin Tarantino által rendezett film

Volt egyszer egy … Hollywood kritika Tarantino kilencedik filmje, a Volt egyszer egy … Hollywood egyszerre szerelmeslevél Hollywood leáldozóban lévő aranykorának és újraképzelése a Charles Manson-féle gyilkosságoknak, ami kétségkívül a hatvanas évek egyik legnagyobb sokkhatása volt az amerikai társadalomban. Kezdjük a legnagyobb negatívummal: ha valaki nem ismeri az amerikai kultúrtörténelem híres állomásait, és a filmművészettel is mondjuk csak a kétezres évektől kezdett el igazán ismerkedni, nem biztos, hogy a lényeget meg tudja ragadni ebből az alkotásból. Aki nem tudja, mi szél hozta a hatvanas évek drasztikus változásait, aminek háttere mögé Vietnámtól kezdve a szexforradalomig sok mindent láthatunk, és nem tudja, mi szenvedélyek tudták néhány nap leforgása alatt Woodstockot és a Tate-gyilkosságokat kitermelni magukból, nem biztos, hogy maradéktalanul élvezni fogja ezt a szűk három órát. De hát nem lepődhetünk meg: Tarantino elsősorban Amerikának és Hollywoodnak csinálta állítólagosan utolsó előtti filmjét. A magyar átlagnéző nem biztos, hogy felfogja az egyes popikonok és megjelenített konfliktusaik jelentőségét, sem pedig azt a csavart, amit Tarantino a forgatókönyvbe visz. Ezt a csavart halálbüntetés terhe mellett nem mondhatjuk el – ki tudja mit tenne velünk Tarantino, ha féltve őrzött titkát lelepleznénk a mozijegyet még ki nem fizetett, mondhatni beavatatlan halandók számára. (Filmjeit elnézve, nem számíthatnánk túl sok jóra.) Úgyhogy hallgatunk róla. A film hangulata tagadhatatlanul nosztalgikus, ugyanakkor gyakran komikus. Tarantino nem fél görbe tükröt állítani még az általa hőn szeretett spagettiwesterneknek sem. Találkozunk neurotikus celebekkel, rezignált kaszkadőrökkel, feltörekvő futottak még-ekkel és igen bizarr, nem éppen „Szeretkezz, ne háborúzz” identitású hippikkel is. Ahogy azt a Becstelen Brigantyk-ban, úgy a rendező ezúttal is teljesen valós történelmi kontextusba, valós mellékszereplők mellé állítja színpadra hőseit, akik a fantázia szüleményei. Így együtt autózunk Rick Daltonnal és dublőrével (Leonardo DiCaprio és Brad Pitt alakításában) Los Angeles ikonikus sugárútjain és meglátogatunk számos stúdiót, filmszettet; belelátunk a moziipar nem kifejezetten mozgalmas hétköznapjaiba, klisével élve: a színfalak mögé. Nem hangzik túl izgalmasan, igaz? Nem is az! A Volt egyszer egy … Hollywood jelentős része hangulatmegosztás, és csak nagyon óvatosan vezeti be a rendező a kibontakozó cselekményhez fontos személyeket, kapcsolati szálakat, helyszíneket. Persze, aki tudta a szinopszist, az számított rá, hogy az alkotás a Tate-gyilkosságokkal is foglalkozik majd, de hogy Tarantino miként nyúl hozzá, aligha jósolhatta meg bárki is. A történet alapja, hogy a kor egyre vadabb szellemeivel lépést csak nehezen tartani tudó Dalton megpróbál a maga módján túlélni a hollywoodi közegben, és mint hűséges csatlósa, követi mindenben a Pitt által alakított, rovott múltú Cliff Booth. Booth sem a fénykorát éli már a filmiparban, a kaszkadőrmunka (részben a világosságra került múltbéli árnyak miatt) egyre kevesebb, így inkább a színész mindeneseként, ha kell antennát szerel, ha kell, verőlegény. Egyetlen reményük, hogy a sztár Cielo Drive-i háza melletti ingatlant a siker mámorát élő Roman Polanski, lengyel származású rendező bérli ki (aki ekkor már túl van a Rosemary gyereke c. horror forgatásán), bájos feleségével s egyben feltörekvő színésznővel, Sharon Tate-el (akit Margot Robbie alakít, és igen kevés szerepet kap, ami talán telitalálat Tate kárászéletű hollywoodi pályája miatt). Az ő történeti száluk hosszú ideig gyakorlatilag külön fut a főszereplőktől – házibulik,…

Értékelés

Színészi alakítás - 88%
Látványvilág - 95%
Történet - 85%
Tartalom - 69%
Izgalom - 61%
Humor - 77%
IMDB - 84%
RottenTomatoes - 85%

81%

User Rating: 3.3 ( 2 votes)
81

Article Tags: · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download