FILMEZZUNK.HU
Jégvarázs 2: Új előzetes jött a mindenki által várt folytatáshoz!

Döbbenetes siker a Jégvarázs 2, agyonverte a mezőnyt az animációs mese

3023

Hétvégi bevételi lista, USA – november 22-24.

127 millió dollárral kezdte meg a mozis szereplését a Jégvarázs 2, mely több szempontból is mérföldkövet jelent a Disney számára. Egyrészt a film minden idők legjobb novemberi premierjét hozta össze az animációs filmek mezőnyében (a korábbi első helyezett A Grincs volt 67,5 millióval), másrészt ezzel a teljesítménnyel a stúdió átlépte 3 milliárd dolláros bevételt az Egyesül Államokban, amire korábban még szintén nem volt példa, és még hátravan az év egyik legjobban várt produkciója, a Star Wars: Skywalker kora is.

A dobogó második fokát Matt Damon és Christian Bale filmje, Az aszfalt királyai szerezte meg, azonban fényévekkel lemaradva, 16 millió dollárral, míg a harmadik helyen a jövőre a hazai mozikban is debütáló, Tom Hanks nevével fémjelzett Egy kivételes barát végzett 13,5 millióval.

A kritikusok körében leszerepelt és a nézők sem lelkesedtek túlságosan a Fekete Párduc sztárjának új filmjéért. A 21 Híd Chadwick Bosemannel 9,3 millióval zárta a hétvégét. A Charlie angyalai a múlt heti gyenge szereplését követően tovább zuhant, a 3,1 millió dolláros bevétele mindössze a nyolcadik helyre volt elegendő, míg a Joker nyolc héttel a premierjét követően éppen befért a legjobb tízbe, miközben összbevételei már 1 milliárd dollár fölé rúgnak.

Amerikai hétvégi bevételi lista:

  1. Jégvarázs 2. – $127M / $350M
  2. A aszfalt királyai – $16M / $158M
  3. Egy kivételes barát – $13,5M / $13,5M
  4. 21 híd – $9,2M / $9,2M
  5. Midway – $4,7M / $85M
  6. Ne játssz a tűzzel – $4,6M / $36,1M
  7. The Good Liar – $3,4M / $17,2M
  8. Charlie angyalai – $3,2M / $43,5M
  9. Múlt karácsony – $3M / $51,8M
  10. Joker – $2,8M / $1,035MRD

(Sötéttel a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)

15 személy, aki kiköpött mása egy Disney szereplőnek

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · · · · · · · · ·