Dráma a szépségkirálynőválasztáson - itt a Misbehaviour első előzetese!

Dráma a szépségkirálynőválasztáson – itt a Misbehaviour első előzetese!

1227

Misbehaviour (2020) – Előzetes

Film készül az 1970-es Miss World választásról, aminek a rendezője a BAFTA-díjas Philippa Lowthorpe lesz, számolt be róla az Index.hu. Az egyik főszereplő Keira Knightley lesz, rajta kívül még Gugu Mbatha-Raw (Black Mirror) és Jessie Buckley szerepel a Misbehaviour címmel futó projektben.

A huszadik, 1970-es Miss World szépségkirálynő-választást Londonban tartották, az eseményt több botrány is kísérte. Az egyik, hogy itt választották meg az első színes bőrű győztest, de a szavazás tisztaságát utólag többen kétségbe vonták. Miss Grenadát koronázták meg, annak ellenére, hogy a 9 tagú zsűriből négyen is Miss Svédországot tették az első helyre, míg Miss Grenada csak két bírától kapott első helyezést. További gyanúra adott okot, hogy Grenada miniszterelnöke is ott volt a zsűriben, akit többször vádoltak azzal, hogy befolyásolta a végeredményt.

Ezenkívül a verseny előtt volt egy botrány abból is, hogy Dél-Afrika két versenyzőt, egy fehéret és egy feketét is nevezett a versenybe, továbbá a rendezvényt nőjogi aktivisták is megzavarták, és tüntettek is ellene. A női jogok és a szépségversenyek létjogosultsága közel 50 évvel a történtek után is aktuális kérdések, ezért is izgalmas a Misbehaviour.

A 8 legjobb Keira Knightley film, amit feltétlen látnod kell

(Forrás: Index.hu)


Article Tags: · · · · · · · · ·

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download