A neorealizmus visszhangja | Kritika: Richard Linklater - Sráckor (Boyhood)

A neorealizmus visszhangja | Kritika: Richard Linklater – Sráckor (Boyhood)

689

Sráckor kritika

A napokban 60. születésnapját ünneplő Richard Linklater egyik meghatározó filmje a Sráckor, bizonyos tekintetben kísérleti filmnek minősíthető, ugyanis az alkotás bemutatását 12 évnyi forgatási idő és némi utómunkálat előzte meg, annak érdekében, hogy szereplőinek öregedése valós időben kerüljön ábrázolásra. Linklatert persze mindig is maga az idő izgatta, ez a téma jelent meg a Before trilógiában, és ez a Sráckor központi motívuma is, de jelenleg is egy ehhez hasonló projektet tervez. A Merrily We Roll Along a tervek alapján húsz évig fog majd forogni.

Sráckor (Boyhood, 2014)

A Sráckor a főszereplő Mason növekedését gyerekkorától fiatal felnőtté válásáig követi nyomon, és a mainstream Hollywooddal ellentétben nem megmutató, hanem leíró jellegű alkotás. Célja nem egy adott történettel rendelkező speciális fiatal bemutatása, hanem egy családon keresztül a bárki, a mindenki megmutatása, ehhez mérten sem csattanóval sem klasszikus történetvezetéssel nem találkozunk. Nincs expozíció, fordulat a film egyharmadánál, nincs különösebb bonyodalom, vagy felszabadító, minden szálat elvarró végkifejlet.

Ehelyett in medias res kezdés után 12 év főbb eseményeit kapjuk, majd egyszer csak magára hagyjuk a 166 perc játékidő alatt a szemünk előtt változó családot.

A Sráckor visszakanyarodik a neorealizmus érzékszervi leírásaihoz és kameramozgásához, hosszú beállításai a bemutatás eszközei. A film szerkesztésmódja szinte magával az élettel azonos, így kihasználja a holtidőket, sőt bizonyos esetekben erre épít. A 12 évből a fiú lelki fejlődése miatti események bemutatását kapjuk, de ezek az események nincsenek precíz dramaturgiának alárendelve, nincsenek stilizálva, nem kerül egy-egy esemény mesterségesen nagyobb fókuszba, mint a másik. A film építőkövei az egyszerű, hétköznapi események, melyet így a nézőnek van ideje megfigyelni, értékelni, esetleg összehasonlítani a saját életével.

A neorealizmus visszhangja | Kritika: Richard Linklater - Sráckor (Boyhood)

Épp ez a szerkesztésmód, illetve karaktereihez fűződő viszonya teszi hasonlatossá a neorealizmushoz. A film szövetét nem elsősorban a cselekmény alakítja tehát, hanem azok hatása a szereplőkre, eseményei hétköznapiak, az átlag élettapasztalat eseményei. A dolgok hatását látjuk a szereplőkön, ez emelődik ki, a dolgok helyett, Mason arcán sokszor, és sokféleképpen időzik a kamera, hogy bemutassa ezeket a lenyomatokat.

Linklater filmjét forgatási körülményei miatt (12 évnyi filmezés, gyakran improvizált párbeszédek, forgatás előtti ötletelésből összeállt forgatókönyv) sokan már filmtörténeti jelentőségű alkotásnak kiáltották ki, mint ami egyszeri és megismételhetetlen, és valamit visszaad a filmnek, ami a fősodorbeli filmekkel kiveszett a mozgóképből. Ez a valami a valóság letapogatása, melyet utoljára ennyire szembeszökően épp a neorealizmusban láthattunk. Eme nosztalgia fűti véleményem szerint ezeket a kijelentéseket. Hiszen ebben a filmben nem csak az analóg filmgyártás fizikai szintű objektivitása köszön vissza gondolati síkon, hanem a témához fűződő realista szemléletmód is, mely az átlagembert helyezi középpontba.

A neorealizmus visszhangja | Kritika: Richard Linklater - Sráckor (Boyhood)

Összességében, maga a filmezés mikéntje valóban egyedi kísérlet a film történetében, azonban maga a megmutatás korábbi hagyományokhoz fordul. Linklater ellene megy a klasszikus elvárásoknak, és érzékenyen mutat be egy olyan történetet, mely egy szeletet tár elénk a modern társadalom életéből.

//Kéri Keller Szilvia//

15 filozofikus film a 21. századból, amit vétek lenne kihagyni

Sráckor kritika A napokban 60. születésnapját ünneplő Richard Linklater egyik meghatározó filmje a Sráckor, bizonyos tekintetben kísérleti filmnek minősíthető, ugyanis az alkotás bemutatását 12 évnyi forgatási idő és némi utómunkálat előzte meg, annak érdekében, hogy szereplőinek öregedése valós időben kerüljön ábrázolásra. Linklatert persze mindig is maga az idő izgatta, ez a téma jelent meg a Before trilógiában, és ez a Sráckor központi motívuma is, de jelenleg is egy ehhez hasonló projektet tervez. A Merrily We Roll Along a tervek alapján húsz évig fog majd forogni. A Sráckor a főszereplő Mason növekedését gyerekkorától fiatal felnőtté válásáig követi nyomon, és a mainstream Hollywooddal ellentétben nem megmutató, hanem leíró jellegű alkotás. Célja nem egy adott történettel rendelkező speciális fiatal bemutatása, hanem egy családon keresztül a bárki, a mindenki megmutatása, ehhez mérten sem csattanóval sem klasszikus történetvezetéssel nem találkozunk. Nincs expozíció, fordulat a film egyharmadánál, nincs különösebb bonyodalom, vagy felszabadító, minden szálat elvarró végkifejlet. Ehelyett in medias res kezdés után 12 év főbb eseményeit kapjuk, majd egyszer csak magára hagyjuk a 166 perc játékidő alatt a szemünk előtt változó családot. A Sráckor visszakanyarodik a neorealizmus érzékszervi leírásaihoz és kameramozgásához, hosszú beállításai a bemutatás eszközei. A film szerkesztésmódja szinte magával az élettel azonos, így kihasználja a holtidőket, sőt bizonyos esetekben erre épít. A 12 évből a fiú lelki fejlődése miatti események bemutatását kapjuk, de ezek az események nincsenek precíz dramaturgiának alárendelve, nincsenek stilizálva, nem kerül egy-egy esemény mesterségesen nagyobb fókuszba, mint a másik. A film építőkövei az egyszerű, hétköznapi események, melyet így a nézőnek van ideje megfigyelni, értékelni, esetleg összehasonlítani a saját életével. Épp ez a szerkesztésmód, illetve karaktereihez fűződő viszonya teszi hasonlatossá a neorealizmushoz. A film szövetét nem elsősorban a cselekmény alakítja tehát, hanem azok hatása a szereplőkre, eseményei hétköznapiak, az átlag élettapasztalat eseményei. A dolgok hatását látjuk a szereplőkön, ez emelődik ki, a dolgok helyett, Mason arcán sokszor, és sokféleképpen időzik a kamera, hogy bemutassa ezeket a lenyomatokat. Linklater filmjét forgatási körülményei miatt (12 évnyi filmezés, gyakran improvizált párbeszédek, forgatás előtti ötletelésből összeállt forgatókönyv) sokan már filmtörténeti jelentőségű alkotásnak kiáltották ki, mint ami egyszeri és megismételhetetlen, és valamit visszaad a filmnek, ami a fősodorbeli filmekkel kiveszett a mozgóképből. Ez a valami a valóság letapogatása, melyet utoljára ennyire szembeszökően épp a neorealizmusban láthattunk. Eme nosztalgia fűti véleményem szerint ezeket a kijelentéseket. Hiszen ebben a filmben nem csak az analóg filmgyártás fizikai szintű objektivitása köszön vissza gondolati síkon, hanem a témához fűződő realista szemléletmód is, mely az átlagembert helyezi középpontba. Összességében, maga a filmezés mikéntje valóban egyedi kísérlet a film történetében, azonban maga a megmutatás korábbi hagyományokhoz fordul. Linklater ellene megy a klasszikus elvárásoknak, és érzékenyen mutat be egy olyan történetet, mely egy szeletet tár elénk a modern társadalom életéből. //Kéri Keller Szilvia// https://www.filmezzunk.hu/2020/01/07/15-legjobb-filozofikus-film/

Értékelés

Színészi alakítás - 80%
Rendezés - 80%
Ötlet - 90%
Történet - 70%
IMDB - 79%
RottenTomatoes - 97%

83%

User Rating: Be the first one !
83

Article Tags: · · · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download