FILMEZZUNK.HU

Romantikus sci-fi film készült a világjárványról, amihez előzetes is érkezett

1247

Romantikus sci-fi film készült a világjárványról, amihez előzetes is érkezett

Több cikkben lehetett olvasni, hogy a kitört világjárványról több film is fog készülni. A most bemutatott filmet azonban még jóval a COVID-19 kitörése előtt forgatták le, így ez teljesen más megvilágításban mutat be egy nem mindennapi vírusfertőzést. A már elkészült újfajta világjárványról készült film a Little Fish címet kapta.

A romantikus sci-fi-ben egy fiatal házaspár (Olivia Cooke és Jack O’Connell) kerül a középpontba. A történetben a pár keményen küzd kapcsolatuk összetartásáért, miközben a férj megfertőződik egy globális vírussal, aminek hatása emlékezetvesztést okoz, így nem emlékszik a feleségére, és a közös múltjukra sem. Ennek okán kitörlődik szerelmük minden emléke. Az újdonsült feleségnek, Emmának ezért meg kell birkóznia a tudattal, hogy lehet, egy nap férje úgy ébred fel, hogy végleg nem ismeri fel őt. Kettejük kapcsolata veszélybe kerül, ezért  Jude és Emma megpróbálják a múltat ébren tartva közös jövőjüket építeni.

A filmet Chad Hartigan (Morris, az amerikai, 104-es szoba) rendezte, a forgatókönyvet Aja Gabel és Mattson Tomlin írták. A főszereplők: Olivia Cooke (Emma), Jack O’Connell (Jude), Soko (Samantha), Raúl Castillo (Ben) és David Lennon (Tim). A film 2021. február 5-én érkezik az amerikai mozikba.

Szerző: MéziMcFly

Koronavírusban halt meg a Star Wars színésze


Article Tags: · ·