FILMEZZUNK.HU
Tom Hardy 10 legjobb filmje, amit kár lenne kihagyni

Tom Hardy 10 legjobb filmje, amit kár lenne kihagyni

36130

6. A sötét lovag – Felemelkedés (The Dark Knight Rises, 2012)

Batman (Christian Bale)  nyolc évvel ezelőtt magára vállalta Harvey Dent gaztetteit, melyet követően nyom nélkül eltűnt. Üldözötté vált, de nem hiába, mert a Dent-törvénynek köszönhetően sok bűnözőt zártak rácsok mögé. Nem csak Batman, de Bruce Wayne (Christian Bale) is elvonult a nyilvánosság elől, azonban Gordon (Gary Oldman) felügyelő tudja az igazságot, és lelkiismerete nem hagyja nyugodni. A városban azonban feltűnik egy macskajelmezes tolvaj (Anne Hathaway) és egy titokzatos maszkos férfi, akit Bane-nek (Tom Hardy) hívnak. Gotham Citynek újra szüksége van a Sötét Lovagra, de úgy tűnik, Bane-t már nem lehet megállítani.

Tom Hardy egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a legnagyobb nehézséget az akciójelenetek jelentették. Nem a fizikai felkészültség miatt, hanem mert nagy rajongója volt Batmannek, mégis gyermekkori hősének ellenfelét kellett alakítania. Ennek ellenére, amikor Christopher Nolan szájából elhangzott, hogy “Action!”, Hardy mindent beleadott az ütésekbe. A film 250 millió dolláros büdzséből készült el, és 1,084,939,099(!) dollárt termelt.

5. Fékezhetetlen (Lawless, 2012)

Forrest (Tom Hardy), Jack (Shia LaBeouf) és Howard (Jason Clarke) Bondurant sikeres vállalkozás tulajdonosai Virginiában, ám a pénzükért meg is kel küzdeniük. A legendák övezte fivérek illegális szeszlepárlással és szeszcsempészettel keresik a kenyerüket, amire másokak is fáj a foga, többek között az újonnan kinevezett Rakes különleges ügynöknek (Guy Pearce). A testvérek nem adják meg magukat senkinek és semminek, még a törvénynek sem.

Fékezhetetlen (Lawless, 2012) - A hét filmje

Tom Hardy karaktere, Forrest eredetileg sokkal kevésbé lett volna keménykötésű, ám a színésznek ki kellett gyúrnia magát az ugyanabban az évben készült A sötét lovag: Felemelkedés című filmhez.

4. Mad Max – A harag útja (Mad Max: Fury Road, 2015)

A posztapokaliptikus jövőben mindenkinek meg kell küzdenie a javakért és az életben maradásért. Az embertelen körülmények között két lázadó próbál igazságot szolgáltatni. Max (Tom Hardy) nem a szavak, sokkal inkább a tettek embere, aki saját békéjét keresi, miután elvesztette feleségét és gyermekét, Furiosa (Charlize Theron) pedig abban látja a túlélés lehetőségét, ha átkelve a sivatagon hazatér gyermekkori otthonába.

Mad Max karaktere 30 év után ezzel a filmmel tért vissza a filmvászonra. A produkció egyes jelenetein volt, hogy több mint 1500 stábtag dolgozott egyszerre. A film forgatási munkálatai több mint 120 napot vettek igénybe a Namib-sivatagban. Nem sokkal a premier után kiderült, hogy George Miller az elhúzódó forgatási munkálatok miatt két folytatást is írt a filmhez. A Warner ezek közül választja majd ki a következő rész szkriptjét.

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · ·