A fogyasztói társadalom cseppet sem diszkrét bája | Kuponkirálynők (2021) - Kritika

A fogyasztói társadalom cseppet sem diszkrét bája | Kuponkirálynők (2021) – Kritika

865

Kuponkirálynők (2021) – Kritika

Nem árulunk zsákbamacskát: igazi gagyi film ez a Kuponkirálynők. Csak remélni merjük, hogy szándékosan. Egy csepp választja el a nyílt paródiától, ám ezt a cseppet sajnos kihagytak a koktélból, amit elénk raktak. Pedig lehetett volna a történetből akár velős társadalomkritika, a mindent felzabáló konzumpolgár (meg az őt dróton rángató cégek) jóféle torztükre.

A fogyasztói társadalom cseppet sem diszkrét bája | Kuponkirálynők (2021) - Kritika

Ám ahhoz kicsivel több merészség, és még egy maréknyi tehetség kellett volna. Bár lehet, hogy csak biztosra akartak menni a projekt vezérei és a megtörtént eset alapján valami egyszer azért élvezhető, úgymond szórakoztató néznivalót kívántak összeütni. Ez azért valamelyest sikerült. Habár a helyzet és jellemkomikumra párhuzamosan építő poénokat biztos nem emlegetjük utólag úgy, ahogy mondjuk a Rózsaszín párduc, az Örömapa vagy a Stallone-féle Oscar pazar helyzeteit.

De így is kapunk pár humorosnak szánt villanást az amerikai fogyasztói létforma visszatetsző/szánalmas/bohókás világából.

A történet szerint két átlag-amerikai asszony (egy fekete és egy fehér) az interneten át vásárlói kedvezmény kuponokkal árasztja el fél Amerikát. Ezeket előbb raklapszámra lopatják el a mexikói nyomdából, majd töredékáron adják tovább. Egy darabig mindenki jól jár. A nagy cégeknek fel se tűnik a veszteség, a háziasszonyok ezerszám örülnek, az ötletgazdák vastagodnak. Egyedül a tipikus lúzernek látszó Ken Miller, egy áruházi biztonságis (a Richard Jewell balladájából ismert Paul Walter Hauser alakításában) csinálna ügyet a stikliből. Ám sokáig hiába. Az FBI kidobja, légypiszok ez nekik, elhajtják a „tessék szépen továbbmenni”-gesztussal.

A fogyasztói társadalom cseppet sem diszkrét bája | Kuponkirálynők (2021) - Kritika

Aztán a „központban”, egy hangsúlyosan mellőzött aktakukac mégiscsak reagál a buzgó szekus sürgető hívásaira. E figura szinte rajzolt alak. Olyan, mint a Hihetetlen család lenyalt hajú bürokratája és ezzel (mármint a rajzfilmszerűséggel) e filmben nincs egyedül. A karakterek egy-egy ismert sablont megjelenítve sorjáznak be egymás után a sztoriba. Előbb JoJo jelenik meg, a fekete barátnő, aki hozza a szokásos afroamerikai-filmes kliséket; muzikális, impulzív, hangulat-ingadozó, ahogy ezt sokszor láttuk már. Ott van aztán az anyja, aki állandóan zsörtölődik, ez is egy tipikus etnikai sablon, de úgy látszik még működik, csoda, hogy a polkorrektség zord őrei nem írták ki a szüzséből.  Aztán jön a „bájos-duci ügyifogyi” figurája, az említett áruházi detektív, aki persze bénázik a szimpla helyzetekben, ám zseniális agya van, ezért általa halad előre az ügy a megoldás felé. És beköszön korunk antihőse, az „ agresszív fehér ember” is. Mikor megjelenik, azt egész falkában teszi, talpig gyakorlóruhában és persze géppisztolyt a nyílt utcán géppisztolyt lóbálva („mert joga van hozzá”).

Szinte hiányzik egy piros Trump-sapka valamelyik militarista-szélsőjobbosnak a kobakjáról…ezt valahogy kifelejtették.

Visszatérve a témabeli fogyasztói társadalomra, megjegyeznénk, hogy a nyomasztó (és függőségbe taszajtó) árubőség, mint olyan, eredetileg azért nem csapásként funkcionált. Mi több, a javak fejlett országokban látható mostani könnyed elérhetősége nem is oly régi extraság, úgy fél évszázados állapot. Mifelénk pedig vannak páran igenis, akiknek a bő választék és a folyamatos árubőség olykor könnyeket csal a szemébe – amiben csak kis túlzás van, mert életükben nagyrészt nem ez volt a megszokott, fiatal barátaim. Mindezt csak úgy zárójelben mondom, hogy azért nehogy a fürdővízzel együtt a gyerekeit is kiöntsük a kövezetre…

A fogyasztói társadalom cseppet sem diszkrét bája | Kuponkirálynők (2021) - Kritika

Amerika mindenesetre az öntudatos vásárlók paradicsoma, ez cáfolhatatlan. Amott a vevők (gondoljuk innét) csakis minőségit kapnak, ez nekik alap. És mindenki-mindenhol szeret jól járni. Ezért vannak a kuponok, amikre mi először alighanem a Reszkessetek betörőkben csodálkoztunk rá, hiszen Kevin ezeket előrántva csengeti ki az összeget a pénztárnál. Azóta persze (mint minden) ez is bejött hozzánk az ígéret földjéről, azonban valljuk meg, kuponügyben még mindig a harmadik világhoz tartozunk. Az ősforráshoz képest mindenképp, ahol e kis színes papírfecniket használva mesés összegekkel lehet csökkenteni a nagybevásárlást.

Mindez egyfajta függőséget (kuponláz) is okozhat könnyedén, az örökös jóljárni-akarás kényszerét, melybe főhősünk, Connie (Kristen Bell) is alaposan beleszédül, hogy a történet legelejére kanyarodjunk vissza. A háziasszony külön szobát rak tele a „tucatjával olcsóbb” termékekből, hektószámra áll az öblítő, sok karton csipsztől roskadoznak az erős raktári polcok. Mindezt sóhajtozva nézi adóellenőr férje, ám a nej csak vagdossa tovább a kedvezményt ígérő cetliket napestig. Jól sejtjük, e sekélyes létnél többre is futná (egykor olimpikon volt) s hogy bizony pótcselekvés ez a javából; a vágyott baba nem érkezett meg, többszöri próbálkozásra sem…így maradt a termékek ragadozásának öröme. Aztán jön az említett nagy ötlet és máris fújódik a gyors gazdagodás lufija, amit majd a csökönyös (és kissé egy nagy fánkhoz hasonlító) áruházi nyomozó fog kipukkasztani a melléje szegődött „postai nyomozóval’ (mert az USA-ban ez is van, mint minden). A macsós sheriffes fazon (a markáns arcú Vince Vaughn) és a gömbölyded biztonságis egy újabb – végsőkig elkoptatott – sablont, a furcsa párost alkotják. Mindenben ellentétesek, de miközben nyomoznak, egyfajta felületes szimbiózis alakul ki köztük, nekünk meg ezen kéne nevetnünk. Időnként tesszük is.

A fogyasztói társadalom cseppet sem diszkrét bája | Kuponkirálynők (2021) - Kritika

Voltaképp elvan a néző ezen a film kínálta közepes humorszinten, végig. Éppen úgy, mint aki tisztesen működő tömegterméket használ: tudja, hogy nem egy kézi készítésű darab, de megteszi egy darabig. Aztán, ha tönkremegy, vesz másikat, s az előzőt máris elfelejti.

//Kritika: Pálfy Gyula//

10 világsztár, aki úgy döntött, hogy a luxus élet helyett inkább teljesen hétköznapit él

Kuponkirálynők (2021) - Kritika Nem árulunk zsákbamacskát: igazi gagyi film ez a Kuponkirálynők. Csak remélni merjük, hogy szándékosan. Egy csepp választja el a nyílt paródiától, ám ezt a cseppet sajnos kihagytak a koktélból, amit elénk raktak. Pedig lehetett volna a történetből akár velős társadalomkritika, a mindent felzabáló konzumpolgár (meg az őt dróton rángató cégek) jóféle torztükre. Ám ahhoz kicsivel több merészség, és még egy maréknyi tehetség kellett volna. Bár lehet, hogy csak biztosra akartak menni a projekt vezérei és a megtörtént eset alapján valami egyszer azért élvezhető, úgymond szórakoztató néznivalót kívántak összeütni. Ez azért valamelyest sikerült. Habár a helyzet és jellemkomikumra párhuzamosan építő poénokat biztos nem emlegetjük utólag úgy, ahogy mondjuk a Rózsaszín párduc, az Örömapa vagy a Stallone-féle Oscar pazar helyzeteit. De így is kapunk pár humorosnak szánt villanást az amerikai fogyasztói létforma visszatetsző/szánalmas/bohókás világából. A történet szerint két átlag-amerikai asszony (egy fekete és egy fehér) az interneten át vásárlói kedvezmény kuponokkal árasztja el fél Amerikát. Ezeket előbb raklapszámra lopatják el a mexikói nyomdából, majd töredékáron adják tovább. Egy darabig mindenki jól jár. A nagy cégeknek fel se tűnik a veszteség, a háziasszonyok ezerszám örülnek, az ötletgazdák vastagodnak. Egyedül a tipikus lúzernek látszó Ken Miller, egy áruházi biztonságis (a Richard Jewell balladájából ismert Paul Walter Hauser alakításában) csinálna ügyet a stikliből. Ám sokáig hiába. Az FBI kidobja, légypiszok ez nekik, elhajtják a „tessék szépen továbbmenni”-gesztussal. Aztán a „központban”, egy hangsúlyosan mellőzött aktakukac mégiscsak reagál a buzgó szekus sürgető hívásaira. E figura szinte rajzolt alak. Olyan, mint a Hihetetlen család lenyalt hajú bürokratája és ezzel (mármint a rajzfilmszerűséggel) e filmben nincs egyedül. A karakterek egy-egy ismert sablont megjelenítve sorjáznak be egymás után a sztoriba. Előbb JoJo jelenik meg, a fekete barátnő, aki hozza a szokásos afroamerikai-filmes kliséket; muzikális, impulzív, hangulat-ingadozó, ahogy ezt sokszor láttuk már. Ott van aztán az anyja, aki állandóan zsörtölődik, ez is egy tipikus etnikai sablon, de úgy látszik még működik, csoda, hogy a polkorrektség zord őrei nem írták ki a szüzséből.  Aztán jön a „bájos-duci ügyifogyi” figurája, az említett áruházi detektív, aki persze bénázik a szimpla helyzetekben, ám zseniális agya van, ezért általa halad előre az ügy a megoldás felé. És beköszön korunk antihőse, az „ agresszív fehér ember” is. Mikor megjelenik, azt egész falkában teszi, talpig gyakorlóruhában és persze géppisztolyt a nyílt utcán géppisztolyt lóbálva („mert joga van hozzá”). Szinte hiányzik egy piros Trump-sapka valamelyik militarista-szélsőjobbosnak a kobakjáról…ezt valahogy kifelejtették. Visszatérve a témabeli fogyasztói társadalomra, megjegyeznénk, hogy a nyomasztó (és függőségbe taszajtó) árubőség, mint olyan, eredetileg azért nem csapásként funkcionált. Mi több, a javak fejlett országokban látható mostani könnyed elérhetősége nem is oly régi extraság, úgy fél évszázados állapot. Mifelénk pedig vannak páran igenis, akiknek a bő választék és a folyamatos árubőség olykor könnyeket csal a szemébe - amiben csak kis túlzás van, mert életükben nagyrészt nem ez volt a megszokott, fiatal barátaim. Mindezt csak úgy zárójelben mondom, hogy azért nehogy a fürdővízzel együtt a gyerekeit is kiöntsük a kövezetre... Amerika mindenesetre az öntudatos vásárlók paradicsoma, ez cáfolhatatlan. Amott a vevők (gondoljuk innét) csakis minőségit…

Értékelés

Színészi alakítás - 55%
Tartalom - 45%
Humor - 58%
IMDB - 63%
RottenTomatoes - 45%

53%

User Rating: Be the first one !
53

Article Tags: · · · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download