Clint Eastwood elköszönése!? | Cry Macho (2021) kritika

Clint Eastwood elköszönése!? | Cry Macho (2021) kritika

671

Cry Macho (2021) kritika

Remélem nem… mert a Cry Macho mint történet kevés ahhoz, hogy egy ekkora ikonikus legendát, mint Eastwood kellőkép elbúcsúztasson a mozivászontól. Önmagában a film egy erős közepesre sikeredett, azonban szomorúak lennénk, ha ténylegesen eme alkotással venne búcsút a nézőitől, rajongóitól. Ha valaki többet érdemelne Hollywoodban, az pont maga Clint Eastwood.

Clint Eastwood elköszönése!? | Cry Macho (2021) kritika

91 évesen még mindig próbál valamit kezdeni a. Folyamatosan dolgozik, utoljára két évvel ezelőtt találkozhattunk vele a Richard Jewell balladájában nagyvásznú karrierjével rendezőként, előtte pedig 2018-ban a Csempész-ben. Akkor is utolsó szerepében hittük, melyben a keménykedő, idős nagybácsi szerepében bizonyította újra, hogy van létjogosultsága még az öreg ikonnak a nagyvásznon. Szerintem ott kellett volna behúzni a féket, hisz a Csempész működött, sikeres volt, de láthatóan Eastwood nem állt készen arra, hogy feladja álmait.

Most – talán utoljára, ki tudja? – visszatért a Cry Macho-val, mely lehetőséget kínál a sztárnak, hogy újra megfeleljen egy idősödő cowboy legendájának.

Sok-sok évtizedekkel korábban Mike Milo (Eastwood) rodeó sztár volt, aki tehetségével az újságok címlapjait uralta. Ma azonban egy megtört, csendesen élő, elfeledett öregembert láthatunk. Miután túlélt egy súlyos balesetet, Howard (Dwight Yoakam) tanyáján dolgozik. Howard elküldi őt Mexikóba azzal a feladattal, hogy találja meg Rafót, az egyetlen fiát (Eduardo Minett), kit már hosszú évek óta nem látott. Mike vonakodva, de beleegyezik az utazásba, és rövid keresgélés után meg is találja, kihez csatlakozik még kedvenc kakasa is, a vicces Macho is. Elindulnak tehát Amerika felé, de tervüket – hogy simán hazatérjenek – számos kudarc nehezíti, és egy határ melletti kisvárosban kénytelenek időzni, ahol Mike közelebb kerül Martához is (Natalia Traven) az étteremtulajhoz, a magányos özvegyhez.

Clint Eastwood elköszönése!? | Cry Macho (2021) kritika

Az egyszerű cselekmény funkciója jelen esetben az, hogy érzékeltesse Eastwood legendás múltját, és egyben magasztalja is őt. A produkció ritkán tartalmaz konfrontációt, nagy probléma sajnos, hogy itt már nagyon is érzékelhetjük a legendánk életkori sajátosságait, mely erősen rányomja a bélyegét a Cry Macho hangulatára. Érdekes, hogy Eastwood nem hajlandó lemondani a képernyőn megjelenő férfiasságáról, és többször próbálja bizonyítani nekünk „vonzerejét”, hisz a nők, kikkel összeakad, ragadnak rá. Mint mindig, amikor Clint Eastwood filmjeiről beszélünk, a cselekmény klasszikusan úgy van kitalálva, hogy westernbe illő kecses műfaji jegyekkel rendelkezzen, ám meglegyen a lassú eastwoodi történetmesélés is.

A rendező a saját hangulatú filmkészítési technikájával egy valósághű, szentimentális drámát hoz így létre, azonban ez a szentimentalizmus, bár képes szívet melengetően hozzánk eljutni, betalálni már nincs ereje.

Probléma továbbá, hogy nincs meg a két főszereplő közt az a karakterfejlődés, melyben olyan változások jelenhetnének meg, mely egyfajta érzelmi pluszt szolgáltatna. Sok közhelybe futunk bele, érződik, hogy nem ez a legjobban megírt filmje. Furcsa, hogy sokféle macsót játszott karrierjében, és pont most nem képes megmutatni drámai oldalát.

Clint Eastwood elköszönése!? | Cry Macho (2021) kritika

Jó érzéssel töltött el azonban, hogy újra nyeregben láttam őt – és természetesen kaszkadőrtársát –, amint vad musztángokat tör be. Gyönyörű fényképezéssel tudatja, hogy Sergio Leone és Don Siegel rendezőktől tanulva milyen fényes és klasszikus stílussá fejlődött tudománya, ha a western műfajról van szó. Ha a megindító pillanatok hiányát elengedjük magunkban, akkor könnyebben fogadjuk be a díszletek és a mexikói természet szépségét, mely most a minimalista zenével párosulva még nagyobb hangsúlyt jelent, mint bármilyen más produkciójánál.

Sok okom lett volna csalódni, azonban bennem – még ha a mostani leggyengébb állapotával is szembesülök Eastwoodnak – az a tempó nélküliség, és a csekély izgalom, mely uralja a vásznat, sem szült dühöt, hisz a laza elegancia, melyet a western műfajban alkotott, annyira mély nyomot hagy, hogy könnyedén feledhetjük eme botlását. Inkább a Nincs bocsánatot kell tekinteni a western műfaj újragondolásaként, mint a Cry Macho-t.

Emlékezetes jelenetek azért, ha kevés is, de akadnak a filmben. Amikor Mike Milo például a feleségéről és fiáról beszél, közben pedig egy könnycsepp gördül le a ráncos arcán, nem hiszem, hogy valakit ne hatott volna meg e nagyszerű pillanat. A sráccal sem lehetünk kibékülve: kedves, szimpatikus, azonban színtelen, íztelen játékot nyújt Eduardo Minett. Funkcióját tekintve sokkal fontosabb feladatot lát el, hisz a rendező őáltala képes megjelentetni a generációk közti különbségből adódó apró mondanivalókat.

Clint Eastwood elköszönése!? | Cry Macho (2021) kritika

Szomorú, hogy a dialógusok helyett a harmadik főszereplőre, a kakasra fókuszálunk a legtöbbet. Amit a két legnagyobb félrebicsaklásnak találhatunk a Cry Machoban: egyrészt a megpihenések közti filozofálások, melyek nem elég mélyek ahhoz, hogy magával ragadjanak minket, illetve a feltűnő cselekményhiány. Az életkora túl magas ahhoz, hogy bárki is elszámoltassa őt, nem találunk még egy akkora élő színész-rendezőt-producert, kinek életpályája az övével vetekedhet, másképp kell tekintenünk Eastwoodra, Amerika nemzeti kincsére. Azt gondolhatnánk, az összes film, amit készít a Gran Torino óta az utolsó lesz. Ott találta el legjobban elköszönése tökéletes pillanatát.

Minden korábbi produkciója jobban megérdemelte volna a végső búcsúját, mint a Cry Macho!

Kétségtelen, és nem elhanyagolható szempont azonban a Cry Macho-nál: a még gyenge alkotásai is többet érnek a mesternek, mint számtalan kisebb direktor legjobb munkái. És ez bizony megbecsülendő, hisz, ha belegondolunk, az a 91 évnyi tapasztalat és tudás, mellyel rendelkezik a legenda hatalmas elismerést jelent, még akkor is, ha kissé roggyantan és feltűnően lassan működik már az Eastwood gépezet.

…hogy ez lenne Clint Eastwood legjobb filmje?… nem, de mindenképp a legszívhezszólóbb!

//Kritika: Kovács Ferenc # Bruce//

A 10 legjobb Clint Eastwood film, amit mindenképpen látni kell

Cry Macho (2021) kritika Remélem nem… mert a Cry Macho mint történet kevés ahhoz, hogy egy ekkora ikonikus legendát, mint Eastwood kellőkép elbúcsúztasson a mozivászontól. Önmagában a film egy erős közepesre sikeredett, azonban szomorúak lennénk, ha ténylegesen eme alkotással venne búcsút a nézőitől, rajongóitól. Ha valaki többet érdemelne Hollywoodban, az pont maga Clint Eastwood. 91 évesen még mindig próbál valamit kezdeni a. Folyamatosan dolgozik, utoljára két évvel ezelőtt találkozhattunk vele a Richard Jewell balladájában nagyvásznú karrierjével rendezőként, előtte pedig 2018-ban a Csempész-ben. Akkor is utolsó szerepében hittük, melyben a keménykedő, idős nagybácsi szerepében bizonyította újra, hogy van létjogosultsága még az öreg ikonnak a nagyvásznon. Szerintem ott kellett volna behúzni a féket, hisz a Csempész működött, sikeres volt, de láthatóan Eastwood nem állt készen arra, hogy feladja álmait. Most – talán utoljára, ki tudja? – visszatért a Cry Macho-val, mely lehetőséget kínál a sztárnak, hogy újra megfeleljen egy idősödő cowboy legendájának. Sok-sok évtizedekkel korábban Mike Milo (Eastwood) rodeó sztár volt, aki tehetségével az újságok címlapjait uralta. Ma azonban egy megtört, csendesen élő, elfeledett öregembert láthatunk. Miután túlélt egy súlyos balesetet, Howard (Dwight Yoakam) tanyáján dolgozik. Howard elküldi őt Mexikóba azzal a feladattal, hogy találja meg Rafót, az egyetlen fiát (Eduardo Minett), kit már hosszú évek óta nem látott. Mike vonakodva, de beleegyezik az utazásba, és rövid keresgélés után meg is találja, kihez csatlakozik még kedvenc kakasa is, a vicces Macho is. Elindulnak tehát Amerika felé, de tervüket – hogy simán hazatérjenek – számos kudarc nehezíti, és egy határ melletti kisvárosban kénytelenek időzni, ahol Mike közelebb kerül Martához is (Natalia Traven) az étteremtulajhoz, a magányos özvegyhez. Az egyszerű cselekmény funkciója jelen esetben az, hogy érzékeltesse Eastwood legendás múltját, és egyben magasztalja is őt. A produkció ritkán tartalmaz konfrontációt, nagy probléma sajnos, hogy itt már nagyon is érzékelhetjük a legendánk életkori sajátosságait, mely erősen rányomja a bélyegét a Cry Macho hangulatára. Érdekes, hogy Eastwood nem hajlandó lemondani a képernyőn megjelenő férfiasságáról, és többször próbálja bizonyítani nekünk „vonzerejét”, hisz a nők, kikkel összeakad, ragadnak rá. Mint mindig, amikor Clint Eastwood filmjeiről beszélünk, a cselekmény klasszikusan úgy van kitalálva, hogy westernbe illő kecses műfaji jegyekkel rendelkezzen, ám meglegyen a lassú eastwoodi történetmesélés is. A rendező a saját hangulatú filmkészítési technikájával egy valósághű, szentimentális drámát hoz így létre, azonban ez a szentimentalizmus, bár képes szívet melengetően hozzánk eljutni, betalálni már nincs ereje. Probléma továbbá, hogy nincs meg a két főszereplő közt az a karakterfejlődés, melyben olyan változások jelenhetnének meg, mely egyfajta érzelmi pluszt szolgáltatna. Sok közhelybe futunk bele, érződik, hogy nem ez a legjobban megírt filmje. Furcsa, hogy sokféle macsót játszott karrierjében, és pont most nem képes megmutatni drámai oldalát. Jó érzéssel töltött el azonban, hogy újra nyeregben láttam őt – és természetesen kaszkadőrtársát –, amint vad musztángokat tör be. Gyönyörű fényképezéssel tudatja, hogy Sergio Leone és Don Siegel rendezőktől tanulva milyen fényes és klasszikus stílussá fejlődött tudománya, ha a western műfajról van szó. Ha a megindító pillanatok hiányát elengedjük magunkban, akkor könnyebben fogadjuk be a díszletek és a mexikói természet szépségét, mely most a minimalista…

Értékelés

Színészi alakítás - 71%
Történet - 45%
Rendezés - 74%
Hangulat - 52%
IMDB - 57%
RottenTomatoes - 61%
Filmezzünk.hu - 62%

60%

User Rating: Be the first one !
60

Article Tags: · · · · · · · ·

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download