FILMEZZUNK.HU
10 híresség, akik bátran beszéltek megnyerő külsejükről, amikor bizony nem érezték jól magukat a bőrükben, akármilyen jól is néztek ki

10 híresség, akik bátran beszéltek megnyerő külsejükről, amikor bizony nem érezték jól magukat a bőrükben, akármilyen jól is néztek ki

1194

9. Tyra Banks

Tyra Banks mindig is testünk elfogadása mellett kampányolt. A Topmodell leszek! című sorozatban gyakran posztolt “nyers” képeket az Instagramján az arcáról, és nem kér bocsánatot, ha külseje nem felelt meg az elvárásoknak. Mára a modell úgy érzi, hogy a mozgalom, melynek ő maga volt az úttörője, saját magának is segített teste elfogadásában. Sőt már több modellt is sikerült pozitívan befolyásolni, amely gondolatait a közösségi médiákban is sűrűn hangoztatott. Banks azt mondta: „Örülök, hogy ennek részese lehetek, és örülök annak is, hogy az embereket ezzel a következő szintre emelem”.

10. Zac Efron

A színész nemrég beszélt híres filmjéről, a Baywatch-ról, melyben testfelépítése igencsak magasra tette a mércét. Ám a színész elmondta, hogy ez a külső teljesen életszerűtlen. „Nem tudom, hogy ez a test valóban elérhető-e. Ilyenkor az ember bőrében túl kevés víz van. Így az egész CGI-nek tűnik” – mondta Efron, amikor filmbéli külsejéről  eszélt. Azt is elismerte, hogy nem akar újból úgy kinézni, mint a filmben, mivel erős vízhajtókat kellett abban az időszakban szednie, ami miatt álmatlanságban szenvedett. Miután befejezték a forgatást, Efron szünetet tartott, és úgy döntött, kíméletesebb lesz a testével.  Azt sem bánja, hogy most kissé meg is hízott. „Sokkal jobban szeretem, ha 2-3% testzsírt fogyasztok” – mondta.

//Cornelius//

Chris Pratt borzasztóan szégyelli, hogy korábban vetkőzéssel kereste kenyerét

(Via Brightside)

Oldalak: 1 2 3 4


Article Tags: · · · · · · · · · ·