FILMEZZUNK.HU
8 színész, akik drasztikusan megváltoztak egy filmszerep kedvéért

8 színész, akik drasztikusan megváltoztak egy filmszerep kedvéért

1740

4. Charlize Theron

Charlize Theronnak 30 kilót kellett híznia A rém című filmhez. De nemcsak arról volt szó, hogy meghízzon, hanem arról is, hogy belülről is magáévá tudja tenni a karaktert. “Aileen testén több sebhely volt az életmódjából adódóan -én fizikailag nagyon sportos vagyok-, nem tudom, hogy éreztem volna magam úgy, amit Aileen a testével művelt.

5. Demi Moore

Demi Moore-nak le kellett borotválnia a haját a G.I. Jane című film miatt. Később azt mondta, hogy megbánta, hogy megtette. “Azt hiszem, most, hogy  idősebb vagyok, azt is tudom, hogy nincs mit bizonyítanom. Szóval ha tényleg szükség volt a kopaszságra, igazán adhattak volna egy parókát.” Azt is elmondta, hogy kétségbe volt esve, mikor fog visszanőni a haja. Moore megfogadta, hogy hosszú lesz a haja, és jól fogja ápolni. “Nem vagyok elégedett azokkal a szabályokkal, amik úgy tűnnek, hogy nincs értelmük”.

6. Chris Hemsworth

Mint azt mindannyian tudjuk, Chris Hemsworth a tökéletes színész akció és szuperhősfilmek főszerepére. Ám egy szerep kedvéért teljesen át kellett alakulnia, és le kellett soványodnia  A Tenger szívében című film miatt. Kipróbált egy új diétát és edzésprogramot, és határozottan nem ajánlotta senkinek, “Amikor már soványodni kezdesz, brutális érzés átugrani egy alacsonyabb testsúly csoportba. Minden deka kilogrammnak tűnik.” Minden nap edzeni kellett, még azokon a napokon is, amikor forgattak.

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · ·