FILMEZZUNK.HU
Egy Marvel film sem hasalt még akkorát a második hétvégéjére, mint a Hangya 3

Egy Marvel film sem hasalt még akkorát a második hétvégéjére, mint a Hangya 3

1004

Egy Marvel film sem hasalt még akkorát a második hétvégéjére, mint a Hangya 3

Bajban a Marvel? Mióta beütött a pandémia, az USA-ban mindössze 10 filmnek sikerült 100M dollár felett nyitnia az első hétvégéjén. Ez a szám épp a múlt héten kerekedett ki A Hangya és a Darázs: Kvantumániának hála mely a saját trilógiáján belül először érte el ezt a mérföldkövet (az első rész 57,2M, a második pedig 75,8M dollárral nyitott), de úgy tűnik, hogy nem sokáig örülhetnek a Marvelnél.

Befutott A Hangya 3. részének az első előzetese!

Eddig összesen 70 film nyitott 100M dollár feletti összeggel az USA-ban, és úgy fest, hogy ezek közül egyedül az Alkonyat: Újholdnak sikerült csak a Kvantumániájénál (69,7%) is nagyobb visszaesést produkálnia a második hétvégéjére. Ezzel a negatív rekorddal biztosan nem büszkélkednek majd a Marvelnél. Házon belül egyébként az eddigi “rekordot” a kifejezetten nagyot kaszáló Pókember: Nincs hazaút tartotta 68%-kal, csak hát az a film egy héttel korábban állította be a pandémia utáni időszak legnagyobb amerikai nyitóhétvége rekordját, melyet azóta is tart.

Persze, azért aggódni nem kell, a Kvantumánia még így is nyereséges lesz végül (jelenleg 500M dollár feletti világszintű véget jósolnak neki), de úgy fest, hogy a jó szájhagyomány ezúttal nem fog segíteni. A Rotten Tomatoeson a hivatalos kritikákat tekintve 50% alatt áll a film, és 80% feletti a közönség elégedettsége, melyhez a CinemaScore ‘B’ értékelése társul. Ez utóbbi pedig nem jó, de nem is tragikus.

Íme egy videó, amelyben Bruce Willis legütősebb oltásait lehet megtekinteni

(Via IGN Magyarország)


Article Tags: · · · ·