FILMEZZUNK.HU
Hollywoodi sztárok, akik blöffölni is képesek voltak egy szerep kedvéért

Hollywoodi sztárok, akik blöffölni is képesek voltak egy szerep kedvéért

9970

(5) Daniel Craig

Neki is lovakkal kapcsolatos a sztorija: az 1990-es években rengeteg sorozatban vendégszerepelt – köztük volt Az ifjú Indiana Jones kalandjai és a Mesék a kriptából is –, akkoriban rendre azt hazudta, hogy remek lovas, mert azt gondolta, hogy tényleg meg tudna tanulni jól lovagolni, ha arra kerülne a sor. Azóta már láthattuk, hogy ez sikerült is neki, ha máshol nem, a Cowboyok és űrlények-ben.

Daniel Craig

(6) Liam Hemsworth

Pár vendégszerep után az ausztrál Szomszédok-kal, vagyis a Neighbours-szel vált viszonylag ismertté, ez után kapta meg első filmszerepét a Képlet-ben. Az éhezők viadala előtt még Az utolsó dal-ban is játszott, ehhez azt hazudta, hogy remekül röplabdázik. Persze az első röplabdás jelenetnél kiderült, hogy nem, így a rendező – hogy ne csússzanak sokat a produkcióval – megkérte a statisztákat, hogy játsszanak ők is rosszabbul, illetve pár jelenetben dublőrt használtak.

Liam Hemsworth

(7) Robert Pattinson

A pályáját tévéfilmekben kezdte, akkoriban mindenhol azt mondta, hogy a RADA-n, Nagy-Britannia legmenőbb színiiskolájában tanult – és, mint azóta elmesélte, a brit akcentusa miatt mindenki el is hitte neki. Később már pont brit származását próbálta letagadni, és amerikainak eladni magát, az Alkonyat sikere után azonban leállt a hazudozással, nincs is már szüksége rá.

Robert Pattinson

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · · · ·