FILMEZZUNK.HU
10 színész, akik a 30-as éveikben debütáltak a filmvásznon

10 színész, akik a 30-as éveikben debütáltak a filmvásznon

1709

7. Billy Bob Thornton

10 színész, akik a 30-as éveikben debütáltak a filmvásznon

A Hunter’s Blood (1986) című nagyjátékfilmben debütált, de ez meglehetősen kis szerep volt egy annál is kisebb projektben. Teljesen érthető, ha közületek kevesen hallottak a Hunter’s Blood című filmjéről. Szórakoztató tény, hogy ebben a szerepében karakterét ugyancsak Billy Bobnak hívták. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején számos kisebb filmben és mellékszerepben is feltűnt, mielőtt befutott volna, ami a Pengeélen (1996) című filmnek volt köszönhető. Ezt a projektet már Ő maga írta, és ezzel nyerte el a legjobb adaptált forgatókönyvért járó Oscar-díjat is, és az Ő alakítását a legjobb színész kategóriában jelölték.

6. George C. Scott

10 színész, akik a 30-as éveikben debütáltak a filmvásznon

­­­­Harminckét éves korában George C. Scott elindította filmográfiáját George Grubb szerepében Az akasztófa (1959) című westernben. A főszerepben Gary Cooper és Maria Schell is szerepelt, akik akkoriban már ismertek voltak a közönség számára. Bár ez a film nem volt igazán népszerű, Scottnak megadta azt a löketet, amire szüksége volt, hogy megvalósíthassa jövőbeli álmait. Ugyanabban az évben, amikor debütált, Scott megkapta a legjobb férfi mellékszereplő jelölést az Oscar-díjátadón az Egy gyilkosság anatómiája (1959) című filmben tett erőfeszítéseinek köszönhetően. Két évvel ezután ugyanebben a kategóriában jelölték A svindler (1961) című filmjéért. És végül, alig több mint egy évtizeddel az első képernyőn való megjelenése után, Scott a főszerepet játszhatta Franklin J. Schaffner A tábornok (1970) című filmben. Munkásságának köszönhetően elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat, de végül visszautasította a díjat.

5. Danny Glover

10 színész, akik a 30-as éveikben debütáltak a filmvásznon

Ez az elismert amerikai színész a listán talán a legelismertebb filmben debütált: a Szökés Alcatrazból (1979) Don Siegel rendezésében és Clint Eastwood főszereplésével. Danny Glover ekkor már harminchárom éves volt, és a városvezetésben dolgozott közösségfejlesztőként, mielőtt először a színészetbe belekóstolt. A Szökés Alcatrazból című film után Glover egy sor mellékszerepet kapott olyan filmekben, mint a Bíborszín (1985), majd végül megtörtént a nagy áttörés: Roger Murtaugh őrmester szerepét alakíthatta a Halálos fegyverben (1987), mely több folytatást is kapott.

Oldalak: 1 2 3 4


Article Tags: · · · · · · · · · ·