FILMEZZUNK.HU
18 híresség, akik évtizedek óta barátok

18 híresség, akik évtizedek óta barátok

5472

Jennifer Lopez és Leah Remini, 2004 óta barátok

18 híresség, akik évtizedek óta barátok

Erre a duóra az Álommeló című filmből emlékszünk, pedig ez a két színésznő sokkal régebb óta ismeri egymást. Marc Anthony mutatta be őket egymásnak 2004-ben, egy film premieren. “Azonnal egymásba szerettünk.” – mondja Jennifer. “Egy olyan instant pillanat volt amikor tudod, hogy szeretni fogod ezt az embert. Szeretek vele lenni, állandóan nevettet. Nagyon jó ember, és hasonló neveltrésünk volt. Ezért működünk olyan jól együtt.”

Kirstie Alley és John Travolta, 1989 óta barátok voltak

18 híresség, akik évtizedek óta barátok

Kirstie Alley és John Travolta a Nicsak, Ki Beszél című film forgatásán találkoztak, 1989-ben. Interjúiban Kristie bevallotta, hogy romantikus érzelmeik is voltak egymás felé, de nem engedték ezeket az érzelmeket eluralkodni, hiszen Kristie akkoriban férjnél volt. Ketten azóta is jó barátok voltak a színésznő, tragikusan bekövetkezett haláláig, bár a színésznő bevallotta, hogy sok időbe telt, míg megtanult nem romantikus módon tekinteni a színészre.

Al Pacino és Robert De Niro, késői 1960-as évek óta barátok

18 híresség, akik évtizedek óta barátok

Ez valószínűleg az egyik legrégebben óta tartó híresség barátság, aminek valaha tanúi lehetünk. Al Pacino és Robert De Niro először az 1960-as években találkoztak, amikor mindketten karrierük elején jártak. Ezt mondta Al arról a pillanatról, amikor először meglátta Robertet: “Tisztán emlékszem arra, amikor megismertem. Hihetetlen, de amikor megláttam, ezt gondoltam: ‘Nahát, ennek a srácnak aztán van karizmája,’ Semmit nem csinált, csak sétált.” Annak ellenére, hogy sok szerepre mindketten jelentkeztek, ez sosem rontotta el barátságukat, ami már több, mint 5 évtizede tart.

//Mink Olívia//

Teljesen felismerhetetlen lett a kilencvenes évek népszerű színésznője, Alicia Silverstone – képek

(Via Brightside)

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·