FILMEZZUNK.HU
Tom Hiddleston érdekességek

Most ünnepli 43. születésnapját Tom Hiddleston – Íme 15 meglepő érdekesség a jóképű színészről

31589

9. Eredetileg a Tom Hiddleston által alakított Loki is szerepelt volna a Bosszúállók: Ultron kora című moziban, és bár a jelenetet leforgatták, végül mégis kivágták a jelenetét. “Thor egyik álom jelenetében szerepeltem. Egy napot forgattam, és nagyon élveztem, majd jött egy hívás Kevin Fiege-től, hogy a tesztvetítésen a nézők túlhangsúlyozták Loki karakterét. Azt gondolták, hogy mivel én is szerepelek benne, én irányítom Ultront, emiatt azonban nem felelt volna meg a film a nézői elvárásoknak, így hát Joss és Kevin úgy döntöttek: Vágjuk ki, mert csak összezavarja az embereket” – árulta el a színész.

10. Tom Hiddleston és Benedict Cumberbatch a való életben jó barátok, így amikor utóbbi visszamondta a szereplést a Bíborhegyben (2015), Hiddleston az ő áldását kérte, mielőtt elfogadta volna a szerepet. Cumberbatch állítólag nagyon örült, hogy barátja fogja helyettesíteni.

Bosszúállók

11. A klasszikus Ben-Hur modernizált feldolgozásának főszerepére felkérték Tom Hiddlestont is, aki inkább a Kong: Koponya-sziget-et választotta.

12. Anyanyelvén kívül folyékonyan beszél franciául, görögül és spanyolul, de tanult olaszul és latinul is.

Tom Hiddleston érdekességek

Oldalak: 1 2 3 4


Article Tags: · · · · · · · · · · ·