12 dolog, amit még biztosan nem hallottál a Taxi című filmről

12 dolog, amit még biztosan nem hallottál a Taxi című filmről

8457

Érdekességek a Taxi című filmről

A Taxi egy 1998-as francia film Samy Naceri főszereplésével, írta Luc Besson, rendezte Gérard Pirès. A Taxi mára már minden idők egyik legismertebb és legsikeresebb francia produkciója lett, ami három folytatást is megélt: Taxi 2 (2000), Taxi 3 (2003) és Taxi 4 (2007). A történetét már valószínűleg mindenki oda vissza ismeri az alkotásnak, ezért azt most nem taglaljuk, viszont íme 12 érdekesség, amit nagy valószínűséggel még nem hallottál róla.

12 dolog, amit még biztosan nem hallottál a Taxi című filmről

1. Gérard Pirés rendezőnek elege volt abból, hogy a filmekben a rendőrség mindig egy koszos, ócska épület, ezért modern, és technikailag jól felszerelt hatóságot formált meg, a film izgalmasabbá tétele végett.

2. Összesen hat verziójú taxit kellett készíteni, hogy minden jelenetet fel tudjanak venni, még olyan is volt amelyikben a jobb kormánynál profi autóvezető vezetett, addig Samy Naceri a bal kormánynál úgy csinált, mintha ő vezetné az autót.

3. Ahol Émilien (Frédéric Diefenthal) csinálja a jogsiját, azt az autósiskolát G. Piresnek hívják, pont mint a rendezőt.

4. A kaszkadőröknek az autótörés volt a feladatuk, és mivel minden autót csak egyszer lehet összetörni, minden jelenetnek elsőre sikerülni kellett.


Article Tags: · · · · · · ·

Írj hozzászólást!

Az email címet nem tesszük közzé.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download