FILMEZZUNK.HU
Filmsztárok, akik a rajongójukkal léptek frigyre

Filmsztárok, akik saját rajongójukkal kötöttek házasságot

23042

Filmsztárok, akik a rajongójukkal léptek frigyre

A napokban az origo.hu egyik cikkén akadt meg a szemünk, amiben azok a filmsztárok vannak a főszerepben, akik saját rajongójukkal házasodtak össze. A teljes cikket, változtatás nélkül most itt is elolvashatjátok:

Patrick Dempsey és Jillian Fink

A Grace klinika sztárja úgy ismerkedett meg későbbi feleségével, hogy időpontot foglalt egy szépségszalonba, és a nő lett a fodrásza. A hajvágás 1999-ben házassághoz és három közös gyermekhez vezetett, és mondhatni, hogy kapcsolatuknak köszönhetően valamennyire Jillian is bekerült a hollywoodi körforgásba.

Patrick Dempsey és Jillian Fink

Habár a nő korábban is dolgozott filmforgatások sminkes csapatában, 2000-ben a Családi tótágas című alkotásban olyan sztárokat sminkelhetett, mint Drew Barrymore, Jennifer Jason Leigh és Mischa Barton, 2007-ben pedig saját dekorkozmetikum termékekkel jött ki az Avonnál.

2015-ben ugyan a pár házassága veszélybe került (sokáig úgy tűnt, el is válnak), de aztán sikerült megoldaniuk a válságot. Megismerkedésük apropóját pedig azzal a hétköznapi gesztussal ünneplik rendszeresen, hogy állítólag azóta is Jillian vágja a sztár haját. 

Tom Cruise és Katie Holmes

A fiatal színésznő már abszolút híres volt a saját jogán is, amikor 2005-ben összejött a világ egyik legnagyobb filmsztárjával, hiszen addigra már túl volt a Jégvihar-on, a Kísérleti patkányok-on, a Nyomás-on, a Bosszúból jeles-en, a Rossz álmok-on, a Fülké-n stb., sőt legnagyobb sikerén, a Dawson és a haverok című sorozaton is.

Katie Holmes és Tom Cruise

Holmes azonban bevallotta, hogy sok más tinilányhoz hasonlóan annak idején ő is bele volt zúgva Cruise-ba, így történetük teljes mértékben megállja a helyét listánkon. Később a színésznő minden bizonnyal alaposan kiábrándulhatott bálványából:  2012-ben ugyanis állítólag azért vált el a férfitól, mert nagyon zavarta a sztárnak a szcientológiai egyházhoz való erős kötődése. Holmes viszont még így is kénytelen mindennap exe arcát nézni, hiszen közös kislányuk, a tízéves Suri nagyon hasonlít rá.

Kelsey Grammer és Kayte Walsh

A Cheers és A dumagép sztárja életében az egyszerű légiutas-kísérővel való találkozás igazi megváltást jelentett. Grammer addigra már rengeteg családi tragédián (édesapját és húgát erőszakos bűncselekmények következtében veszítette el, két féltestvére búvárbalesetben vesztette életét, a World Trade Centert ért támadás során pedig egy közeli barátja halt meg) és több sikertelen házasságon volt túl, amelyek közül az egyik egyenesen borzalmasnak nevezhető (Camille nevű harmadik felesége, aki szerinte csak hírnévre vágyott általa, alaposan megkopasztotta a válásukkor).

Kelsey Grammer és Kayte Walsh

Kayte Walsh 25 évvel fiatalabb Grammernél, és úgy ismerkedtek meg, hogy a színész egyszer azzal a repülőgéppel utazott, amelyen a nő dolgozott. A landolás sikeres volt, és még az is kiderült, hogy Walsh kőkemény A dumagép-rajongó, így semmi sem állhatott a 2011-ben megkötött házasság útjába. A párnak azóta három gyermeke is született.

Adam és Jackie Sandler

A komikusnak közös barátok kifejezetten azért mutatták be későbbi feleségét, Jackie-t, mert a nő mindig azt ecsetelte nekik, mennyire odavan Sandler filmjeiért. Kitartó rajongásával Jackie nemcsak azt érdemelte ki, hogy a színész 2003-ban feleségül vette, hanem azt is, hogy azóta szinte minden filmjébe belerakja egy-egy apróbb szerepben: Jackie Sandlert így láthattuk már Az 50 első randi-ban, a Férj és férj-ben, a Nagyfiúk-ban, a Kellékfeleség-ben, az Apa ég!-ben, a Kavarás-ban vagy a Pixel-ben.

Adam és Jackie Sandler

A nő elkötelezettségét szépen illusztrálja, hogy eredetileg keresztényként nevelkedett, de híres férje kedvéért áttért a zsidó hitre. Adam és Jacki Sandlernek két kislánya van: Sadie és Sunny, és még a tavasszal bemutatják legutóbbi közös filmjüket, a Sandy Wexler-t, melyben a Sandler által alakított főhősnek ugyan Jennifer Hudson alakítja a szívszerelmét, de Jackie is megint ragyoghat benne egy kisebb szerepben (az alábbi trailerben 1 perc 13 másodpercnél villan fel egy pillanatra).

John Travolta és Kelly Preston

Preston azt állítja, már akkor eldöntötte, hogy a Ponyvaregény sztárjához fog hozzámenni feleségül, amikor 16 évesen kijött egy moziból, és meglátta a Grease plakátján a szívdöglesztő színészt.

Az élet úgy hozta, hogy közben a csinos lány maga is színész lett (olyan filmekben láthattuk, mint az Ikrek, a Meglesni vagy megszeretni és a Nekem 8), ez azonban mit sem változtat rajongói hozzáállásán.

John Travolta és Kelly Preston

Travolta tehát 1991-ben egy híres rajongóját vette el, akivel azóta három gyermekük is született (a legidősebb, Jett – aki Kawasaki-szindrómában szenvedett – 2009-ben meghalt). A sztárnak és „rajongójának” pedig házasságuk során készült közös filmjük is, a Vén csontok című vígjáték, a közelgő The Life and Death of John Gotti-ban pedig férjet és feleséget fognak alakítani.

Jessica Alba és Cash Warren

Nem csak a férfi sztárok választanak maguknak szerelmest a rajongóik közül, a nőknek is jólesik a rajongás a hétköznapokon is. Jessica Alba legalábbis biztos így érezhetett, amikor összejött Cash Warrennel, aki egyszerű produkciós asszisztensként dolgozott filmje, A Fantasztikus Négyes forgatásán.

Néhány évvel később, 2008-ban a pár össze is házasodott, méghozzá igen romantikus körülmények között: egy olyan szinten titkos esküvőn, hogy arra még a legközelebbi rokonokat sem hívták meg, annyira szűk körű volt.

Jessica Alba és Cash Warren

Ezek után Albáéknak két kislányuk is született: Honor Marie szűk egy hónappal az esküvő után, Haven pedig 2011-ben. És az egykori rajongósrác is alaposan kinőtte magát, hiszen már nem asszisztensként, hanem producerként jegyez filmeket és sorozatokat (például a Kontroll nélkül című Gina Carano-akciófilmet vagy egy Being Terry Kennedy című szériát).

Az eredeti cikket ide kattintva tekintheti meg: http://www.origo.hu/teve/20170227-sztarok-akik-a-rajongojukkal-kotottek-hazassagot-jessica-alba-tom-cruise-adam-sandler.html

Mentés


Article Tags: · · · · · · · · · · · · ·