FILMEZZUNK.HU
Morgan Freeman legjobb filmjei

Morgan Freeman 10 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

48592

Morgan Freeman legjobb filmjei

A napokban ünnepeltük a legendás Clint Eastwood születésnapját, ám most egy újabb nagyágyú csaphat hazájában egy hatalmas szülinapi party-t. Morgan Freeman, akit nem csak színészként ismerhet a moziba járó népes sereg, hanem rendezőként, producerként, sőt még szinkronhangként is, a napokban ünnepli születésének 84. évfordulóját. Ha Clint-nél bajban voltunk, hogy kiválasszuk a 10 legjobb filmjét, akkor ez még inkább elmondható Morgan Freeman-ről, hiszen közel 90 produkcióban kapott kisebb-nagyobb szerepet. Íme az Oscar-díjas színész tíz legjobb filmje, ami természetesen saját véleményen alapszik!

10. Invictus – A legyőzhetetlen (Invictus, 2009)

A Dél-afrikai Köztársaságban csak 1995-ben, az apartheid rendszer bukását követően kerülhetett sor a Rögbi Világkupa megrendezésére. A Dél-afrikai Gazellák csapata a döntőbe jutott, ám ehhez a frissen megválasztott elnök, a Nobel-békedíjas Nelson Mandela, valamint a dél-afrikai köztársasági rögbicsapat kapitánya, Francois Pienaar együttműködésére volt szükség. E két férfi megkísérelte a szinte lehetetlent: összefogásra sarkallta egy olyan ország fehér és fekete bőrű lakosságát, ahol a politikai villongások és a faji megkülönböztetés az 1994-es rendszerváltás ellenére még igencsak létező probléma.

Invictus - A legyőzhetetlen (Invictus, 2009)

Tudtad, hogy…?

Nelson Mandela maga mondta, hogy csak Morgan Freeman játszhatja el őt. Mind őt, mind a másik főszereplőt Matt Damon-t is Oscar-díjra jelölték játékukért. A film forgatása alatt a rendező, Clint Eastwood rögbirajongóvá vált.

9. Hamis riport (Street Smart, 1987)

Jonathan Fisher újságírással keresi a kenyerét, de állása veszélybe kerül. Valami nagy durranás-cikket szeretne írni a prostitúcióról, de mivel senki nem hajlandó nyilatkozni neki, kénytelen egy saját maga kitalált sztorit megjelentetni. A rendőrség azonban azt hiszi, hogy igaz a történet, ezért megpróbálja kiszedni Jonathan-ból, amit tud…

Hamis riport (Street Smart, 1987)

Tudtad, hogy…?

Morgan Freeman olyan jól hozza karakterét, hogy Oscar és Golden Globe-díjra is jelölték, a legjobb férfi epizódszereplő kategóriában. A díjat azonban Sean Connery elhappolta előle az Aki legyőzte Al Caponét című filmjével.

8. Az 54. hadtest (Glory, 1989)

A Massachusetts állambeli önkéntes alakulat tagjai szinte mind feketék: szö- kött rabszolgák és északi szabad polgárok vegyesen. Egy fehér ember a parancsnokuk, Robert Gould Shaw, aki elhatározza, hogy bátor és jó katonákat farag a szedett-vedett társaságból.

Az 54. hadtest (Glory, 1989)

Tudtad, hogy…?

A történelmi háborús produkció három Oscar-díjat is nyert. Olyan sztárok mellett alkotott maradandót a szülinaposunk, mint Matthew Broderick és Denzel Washington, utóbbi nem mellesleg meg is kapta az arany szobrocskát.

7. A bakancslista (The Bucket List, 2007)

Edward Cole és Carter Chambers haldokló rákbetegek, akik listát írnak arról, hogy mi mindent kell még elintézniük a haláluk előtt. Ezután megszöknek a klinikáról, hogy életük utolsó nagy kalandjaként körbeutazzák a világot. Beutazzák Amerikát, száguldanak, ejtőernyővel ugranak, rég látott rokonokat látogatnak meg… nincs mit veszteniük, és sokat nyerhetnek. Például egy új barátot.

A bakancslista (The Bucket List, 2007)

Tudtad, hogy…?

Jack Nicholson valóban leborotválta a fejét a film kedvéért, míg Morgan Freeman a kopaszságát a maszkmesterek leleményességének köszönheti.

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · ·