FILMEZZUNK.HU
Sötét vizeken (2020) - Kritika

Sötét vizeken (2020) – Kritika

2250

Sötét vizeken (Dark Waters, 2020) – Kritika

Szeretjük a Dávid és Góliát típusú történeteket. Belénk van ez kódolva, passzol énünk jobbik részéhez, akár habostorta a születésnapi partihoz. És ebben semmi gunyoros nincsen. Filmünk hőse Rob Bilott (Mark Rufallo) ügyvéd, mely szakma egy felmérés szerint a legirritálóbb az amerikaiak szemében, nyilván túl sokat találkoznak vele:  az USA-t (egyebek mellett) jogászok országának is hívják. Mostani ügyvédünk viszont nem az a vakító fogsorú, Armani öltönyös sztárügyvéd, aki súlyos íróasztala mögött nyitja fel pecsétgyűrűs ujjaival a leveleket, valami antik bronzkéssel….és nem is a Marvel-mesék  kigyúrt, amúgy matekzseni-típusa, aki behemót ellenének  leszegett fejjel ront neki.

Sötét vizeken (2020) - Kritika

Nem, a valóságban tényleg hős Bilottnak mások a filmes rokonai. A gyűrt ballonos Peter Falk. Az olcsó szemüveges Gary Oldman a Batman-filmekből. És mivel nem fiktív, hanem egy valós vegyipari óriás, a teflonkirály DuPont az ellenfele – naná, hogy neki szurkolunk. A környezetvédelem amúgy ma biankócsekk az igazság birtoklása terén. Aki beleáll, akár főnéni is lehet vagy nevelőtiszt a kicsit más vélemények fölött is. Úgyhogy lehet fület-farkat behúzni és kicsengetni szépen azokat a milliós kártérítéseket…

Nyilván nem a vegyészlobbi átutalásai íratták e sorokat. Nem lehet eléggé felháborodni az erdőkbe kicsempészett rozsdás hordók, meg a vizekbe eresztett mérgező iszap miatt. Ezeket bizony rács mögötti évekkel is ellentételezni kellene – a jókora pénzcsomók kicsengetésén túl. Viszont visszatérő hiba, hogy e történetekben nemigen látjuk másik felet. Csak elnagyoltan, klisék alapján. Mert sok mindent magyaráz a pénz szerelme, de mindent azért mégsem. Jó lenne árnyaltabban szemlélni a játszmák menetét, s ha nincs hozzá elég tény: legalább a motívumokon filózni. Persze az óriáscégek mindig is szerettek rejtőzködni. Többnyire egy nagyarcú, élből ellenszenves főnökfélét (itt e figurát Viktor Garber hozza) tolnak a háborgó sajtó, meg szegény áldozatok elé. De egy – igazán – oknyomozó filmben mégis több kellene ennél.

Sötét vizeken (2020) - Kritika

Mindenesetre a Céggel dacolókat és családjukat azért alaposan megismerjük, ez a film nagy erénye. A korábban éppen vegyicégeket védő Rob Bilott (Mark Rufallo) lelkiismeretét felkelti egy farmer, majd látva az eltorzult marhákat nekimegy az óriáscégnek. Ez kábé olyan, mintha falusi tanító az egész Shell vállalattal kakaskodna a faluképbe rondító benzinkút miatt. Csak még olyanabb. Felesége, (a színészete legjobbját alakító Anne Hathaway) végig részese a máig tartó, már két évtizednyi küzdelemnek, mert bizony a birodalom keményen visszavág. Ha jórészt arctalan is e filmben, ahogy említettük. Bilottéknak viszont jól megrajzolt a karaktere. Konfekcióöltöny, feltűnően sivár autó (ezt talán túltolták) a feleség frizurája láthatóan egy ottani „Marika a tömbházból” keze munkája. Kopottas mindenfelé a környezet egyébként, bár alig húsz éve zajlik a valóságra alapozó történet, mégis feltűnő a retrós hangulat, persze amerikai mércével.

Ennyi kopott lakásbelsőt, ilyen hangulatot atmoszférát utoljára a Három óriásplakát’…-ban láttunk.

Ám ennél fontosabb az a mentális-érzelmi dominójáték, ahogy Rob mindinkább bevonódik a vegyiművek szponzorálta kisváros életébe. És szembesül a szörnyű következményekkel, amit a konszern szomszédsága jelent: betegségeket, szennyezett vizet, e, sérülten született gyermekeket (egyikük, a Becky fiú önmagát játszva röviden meg is jelenik a filmben).

Sötét vizeken (2020) - Kritika

Filmes szempontból mindebben semmi új nincs, minden előre kiszámítható. De nem is ez a cél, hanem egy valós történet elkötelezett dokumentálása, ami időnként átmegy harcias mozgalmárságba, ez kétségtelen. De még éppen tolerálható. A Pelikán ügyirat,  A bennfentes és az Erin Brockovich rég kikövezte az utat a kisember-kontra könyörtelen gigacégcég műfajában. A náluk is régebbi bírósági filmekről nem is beszélve. Ahogy ez lenni szokott a főhős fokozatosan adja fel a komfortzónáját, zúzza szét a kapcsolatrendszerét, majd a házassága is inogni kezd. Az „ügy” lassan  bedarálja, fanatikusa lesz az igazságtételnek, bármibe is kerül már. Érdekes, ahogy ezt a nyomasztó realizmust nagyrészt vígjátékok és szuperhősfilmek kedvelt színészei hozzák. Visszafogott profizmussal, szerepük nem enged mást. Rufallon kívül Tim Robbins hórihorgas, őszbe csavarodott alakja is efféle, aki Bilott főnökeként az ügyet csendesen szponzorálja. Több arcjátékot szoktunk tőle, de szerepe most ennyit enged.

Bill Pullman viszont szinte pörög a színen, alakja meglepően extrovertált, bár kevesebb játékidőt kap.

Közben komótosan telnek az évek, a gyerekek felnőnek, a cég pedig halogatja a már megítélt kártérítéseket. Majd Rob újra húz egy nagyot: megvizsgáltatja Parkersburg, a „DuPont-város” lakóinak vérét, mert teflongyártás mellékterméke, a rettegett PFOA talán már ott is van sok ember vérében.  Rengeteg adat kerül a tudósok kezébe, azonban ez a vizsgálat is lelassul „valamiért”. Rob kézremegése ellenben állandóvá lesz, majd a hatalmas stressz miatt, majdnem sztrókot kap, fizetését pedig már négyszer csökkentették. A teljes kudarc előszobájában aztán váratlan telefon jön: a kisváros lakóinak egészségtesztje ugyan hét (!) évig tartott, de végül cáfolhatatlan bizonyítékkal szolgált a tömeges és előre megfontolt mérgezésekre.

Egy végigvitt példázatot láthattunk tehát, nem az elsőt a kicsi-kontra nagy egyenlőtlen küzdelmében. S ha már az elején Amerikáról szóltunk, most hadd említsük még egy alapvetését mely tételt e film (is) alátámasztja. Borzasztóan erős vállalatok tartják működésben az országot, pénzelik a kormányt, etetik az emberek millióit. Azonban mégsem képesek elfojtani a róluk szóló kedvezőtlen híreket, a kemény oknyomozást, adott esetben a leleplezést. A hatalom és nyilvánosság ugyanis nincs egy kézben, erre ügyelnek, és talán még ma is komolyan veszik. Még, ha az Alapító Atyák kezéből kiesne is az ajándék hamburger, ha sok mostani dologra rálátnának…

//Pálfy Gyula//

A valaha volt 20 legjobb életrajzi film az IMDB szerint

Sötét vizeken (Dark Waters, 2020) - Kritika Szeretjük a Dávid és Góliát típusú történeteket. Belénk van ez kódolva, passzol énünk jobbik részéhez, akár habostorta a születésnapi partihoz. És ebben semmi gunyoros nincsen. Filmünk hőse Rob Bilott (Mark Rufallo) ügyvéd, mely szakma egy felmérés szerint a legirritálóbb az amerikaiak szemében, nyilván túl sokat találkoznak vele:  az USA-t (egyebek mellett) jogászok országának is hívják. Mostani ügyvédünk viszont nem az a vakító fogsorú, Armani öltönyös sztárügyvéd, aki súlyos íróasztala mögött nyitja fel pecsétgyűrűs ujjaival a leveleket, valami antik bronzkéssel….és nem is a Marvel-mesék  kigyúrt, amúgy matekzseni-típusa, aki behemót ellenének  leszegett fejjel ront neki. Nem, a valóságban tényleg hős Bilottnak mások a filmes rokonai. A gyűrt ballonos Peter Falk. Az olcsó szemüveges Gary Oldman a Batman-filmekből. És mivel nem fiktív, hanem egy valós vegyipari óriás, a teflonkirály DuPont az ellenfele – naná, hogy neki szurkolunk. A környezetvédelem amúgy ma biankócsekk az igazság birtoklása terén. Aki beleáll, akár főnéni is lehet vagy nevelőtiszt a kicsit más vélemények fölött is. Úgyhogy lehet fület-farkat behúzni és kicsengetni szépen azokat a milliós kártérítéseket… Nyilván nem a vegyészlobbi átutalásai íratták e sorokat. Nem lehet eléggé felháborodni az erdőkbe kicsempészett rozsdás hordók, meg a vizekbe eresztett mérgező iszap miatt. Ezeket bizony rács mögötti évekkel is ellentételezni kellene - a jókora pénzcsomók kicsengetésén túl. Viszont visszatérő hiba, hogy e történetekben nemigen látjuk másik felet. Csak elnagyoltan, klisék alapján. Mert sok mindent magyaráz a pénz szerelme, de mindent azért mégsem. Jó lenne árnyaltabban szemlélni a játszmák menetét, s ha nincs hozzá elég tény: legalább a motívumokon filózni. Persze az óriáscégek mindig is szerettek rejtőzködni. Többnyire egy nagyarcú, élből ellenszenves főnökfélét (itt e figurát Viktor Garber hozza) tolnak a háborgó sajtó, meg szegény áldozatok elé. De egy - igazán - oknyomozó filmben mégis több kellene ennél. Mindenesetre a Céggel dacolókat és családjukat azért alaposan megismerjük, ez a film nagy erénye. A korábban éppen vegyicégeket védő Rob Bilott (Mark Rufallo) lelkiismeretét felkelti egy farmer, majd látva az eltorzult marhákat nekimegy az óriáscégnek. Ez kábé olyan, mintha falusi tanító az egész Shell vállalattal kakaskodna a faluképbe rondító benzinkút miatt. Csak még olyanabb. Felesége, (a színészete legjobbját alakító Anne Hathaway) végig részese a máig tartó, már két évtizednyi küzdelemnek, mert bizony a birodalom keményen visszavág. Ha jórészt arctalan is e filmben, ahogy említettük. Bilottéknak viszont jól megrajzolt a karaktere. Konfekcióöltöny, feltűnően sivár autó (ezt talán túltolták) a feleség frizurája láthatóan egy ottani „Marika a tömbházból” keze munkája. Kopottas mindenfelé a környezet egyébként, bár alig húsz éve zajlik a valóságra alapozó történet, mégis feltűnő a retrós hangulat, persze amerikai mércével. Ennyi kopott lakásbelsőt, ilyen hangulatot atmoszférát utoljára a Három óriásplakát’…-ban láttunk. Ám ennél fontosabb az a mentális-érzelmi dominójáték, ahogy Rob mindinkább bevonódik a vegyiművek szponzorálta kisváros életébe. És szembesül a szörnyű következményekkel, amit a konszern szomszédsága jelent: betegségeket, szennyezett vizet, e, sérülten született gyermekeket (egyikük, a Becky fiú önmagát játszva röviden meg is jelenik a filmben). Filmes szempontból mindebben semmi új nincs, minden előre kiszámítható. De nem is ez a cél, hanem egy valós történet elkötelezett dokumentálása,…

Értékelés

Színészi alakítás - 85%
Tartalom - 70%
Dráma - 80%
IMDB - 76%
RottenTomatoes - 90%

80%

User Rating: Be the first one !
80

Article Tags: · · · · · · · · · ·