10 érdekesség, amit még nem tudtál Jackie Chan-ről

10 érdekesség, amit még nem tudtál Jackie Chan-ről

3435

10 érdekesség, amit még nem tudtál Jackie Chan-ről

Jackie Chan egy hongkongi harcművész, színész, kaszkadőr, rendező, producer, forgatókönyvíró, valamint énekesként is megjelent számos albuma és, mint vállalkozó is igen sikeres, hisz számos cég mellett egy hatalmas étterem lánc és mozi hálózat vezetője is. Első jelentősebb filmes szerepét 1976-ban kapta, több, mint 100 remek alkotása közül legtöbben a Csúcsformában trilógiából, a Részeges karate mester 1-2-ből és a A karate kölyök című filmjeiből ismerik. Alábbi összeállításunkban róla tudhattok meg egy picit többet.

Tudta? Jackie Chan pornózott mielőtt híres lett volna

1) Chan Kong-sang néven született a hongkongi Victoria Peak-hegyen. Nevének jelentése: “Hongkongban született”. Jackiet a szülei kiskorában Pao Pao-nak becéztek, mert annyira energikus gyermek volt.

2) A kínai Drámaakadémián énekelni is tanult, így a ’80-as években elkezdett lemezeket is készíteni. Hongkongban és Ázsiában sikereket ért el lemezeivel. Több, mint 20 albumot adott már ki, melyeken énekelt már kantoni, mandarin, japán, thai és angol nyelven is.

3) Szinte minden egyes filmjében ő maga végzi a kaszkadőrmutatványokat. Kaszkadőrjeleneteivel bekerült a Guinness-rekordok könyvébe. Van egy másik rekordja is. A Dragon Lord című film egyik jelenetét 2900-szor vették fel. Egyik fülére süket a kaszkadőri jelenetei miatt.

4) Jackie Chan kaszkadőr volt az 1973-as A sárkány közbelép című film forgatásán, és az egyik jelenetnél Bruce Lee véletlenül megütötte őt. Azonnal bocsánatot kért, és megígérte neki, hogy játszhat az összes filmjében. Sajnos meghalt, mielőtt az ígéretét teljesíthette volna.

10 érdekesség, amit még nem tudtál Jackie Chan-ről

5) 1978-ban, a Részeges karatemester forgatása közben Jackie Chan elesett, és felhasadt a szemzuga. Bevitték a kórházba, és közölték vele, hogy össze kell varrni. Jackie rettenetesen fél a tűktől, ezért nem engedte, hogy összevarrják, ragtapaszt rakatott rá, és visszament forgatni, ám ott újra elkezdett vérezni. Visszament a kórházba, ahol ajánlottak neki egy eljárást, ami sokkal fájdalmasabb, mint a varrás. Elektromos árammal a sebben minden kapillárist elzárnak, de Jackie a tűktől való félelme miatt inkább ezt választotta. Annyira fájt neki, hogy egész testében remegett az eljárás közben, de akkor sem engedte a varrást.

6) Sylvester Stallone szerette volna, ha Phoenix szerepét A pusztító (1993) című filmben Jackie Chan játssza, de ő visszautasította, mivel az ázsiai közönség nem kedveli, ha egy szokásosan hősöket játszó színész egyszerre gonosz lesz.

10 érdekesség, amit még nem tudtál Jackie Chan-ről

7) Nagyon sok természeti katasztrófa után segít pénzt gyűjteni a rászorulóknak. A 2004-es indonéziai cunami és a kínai árvizek után is jótékonykodott. 2008-as szecsuani földrengés károsultjainak 1,4 millió dollárt adományozott.

8) Jackie 39 éve házasságban él. 1982-ben feleségül vette Lin Feng-jiao (ismertebb nevén Joan Lin) tajvani színésznőt. Még ebben az évben megszületett egyetlen gyermekük, Jaycee Chan (színész, énekes).

10 érdekesség, amit még nem tudtál Jackie Chan-ről

9) Kedveli a labdarúgást, kedvenc csapatai egyike a Manchester City.

10) 9 nyelven tud társalogni. Beszél kantoni, mandarin, japán, angol, koreai, spanyol, thai nyelven, egy kicsit németül is beszél valamint gyermekkorában még franciául is tudott. Ám az olvasás és az írás nem erőssége, ez miatt mások fogalmaznak helyette írásban.

Tiszteletbeli Oscar-díjban részesül Jackie Chan

Már 48 éve, hogy elhunyt Bruce Lee – Ritkán látott lánya így néz ki napjainkban

(Hét színészei címlapkép forrása)
(Hét színészei érdekességek forrásai: starity.hu, wikipedia.hu, mafab.hu)

//milos//


Article Tags: · · · ·

Írj hozzászólást!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download