Liam Neeson legjobb filmjei

Liam Neeson legjobb filmjei, amiket mindenképpen látnod kell

10578

Liam Neeson legjobb filmjei, amiket mindenképpen látnod kell

Liam Neeson a középiskola elvégzése után a belfasti Queen’s egyetemre járt, ahol fizikát és számítógép-tudományt tanult, de igencsak unta a biflázást, éppen ezért inkább elment dolgozni. Targoncakezelő volt a Guinness sörgyárban, majd idővel sofőr lett. Már akkoriban is érdeklődött a színészet iránt, így néhány évvel később a dublini Abbey Theater tagja lett. Mára már 80 filmet tudhat a háta mögött, amiből mi most kiválasztottuk azt a tízet, amelyik nekünk volt a kedvencünk tőle. Ha nem értesz egyet a listával, várjuk az ötleteidet kommentben.

10. Mennyei királyság (Kingdom of Heaven, 2005)

Balian, egy noramdiai falu patkolókovácsa Godfrey lovaggal a Szentföldre érkezik, ahol Jeruzsálem hamis csillogása és a lovagok acsarkodása közepette rátalál a szerelemre. Bár eleinte úgy tűnik, távol áll a fiútól a vallási célokért vívott háború, végül mégis az események vezéralakjává lesz, és szembenézve Szaladin óriási hadsegerével mindent megtesz, hogy megvédje a várost.

A 20th Century Fox eredetileg egy akcióorientált kalandfilmet szeretett volna, azonban Ridley Scott és William Monahan inkább a vallási konfliktust feldolgozó történelmi filmet képzelt el. A stúdió úgy harangozta be a Mennyei királyságot mint a Gladiátor rendezőjének új romantikus akciófilmjét. Azonban miután Scott megmutatta nekik a 194 perces alkotását, a Fox feje, Tom Rothamn utasítására két órásra kellett megvágnia azt.

9. A szupercsapat (The A-Team, 2010)

Egy balul elsült küldetés után az A-Team különleges egységét olyan bűnökkel vádolják, melyeket el sem követtek. A csapat szembeszáll a parancsokkal, és a saját útját járja élén Hannibal Smith ezredessel. Embereivel, a jóképű Peck hadnaggyal, a harcedzett keményfiúval, Baracus őrmesterrel és az őrült pilótával, Murdock-kal az oldalán egy cél lebeg a szeme előtt: hogy végérvényesen tisztázza a csapat nevét. Nincs azonban könnyű dolga, ugyanis a katonai redőrség nyomozója már szorosan a nyomában jár.

Hannibal Smith védjegye a szivarozás. Az őt játszó Liam Neeson hosszú évtizedek után hagyta abba a dohányzást. A filmhez eredetileg folytatást is terveztek, azonban az alacsony bevételek miatt elvetették a projektet.

8. Star Wars I. rész – Baljós árnyak (Star Wars: Episode I – The Phantom Menace, 1999)

A Star Wars I. rész: Baljós árnyak a legendás trilógia első előzményfilmje, amelyből megtudhatjuk, hogy Palpatine szenátor miként növeli politikai befolyását a Kereskedelmi Szövetség segítségével, és a Jedi tanács hogyan próbálja megakadályozni Qui-Gon-Jinn és Obi-Wan Kenobi segítségével a Naboo bolygó megtámadását. A történetben feltűnik Anakyn Skywalker is, aki gyerekként kerül Obi-Wan Kenobi szárnyai alá.

Liam Neeson, mint Qui-Gon-Jinn mindenkinek ott lehet az emlékezetében. A produkcióban egyetlen olyan jelenet van, amely nem tartalmaz semmilyen vizuális effektet. A Fox cég még a trailer vetítésének körülményeit is szigorúan ellenőrizte. Amikor egy kanadai moziban véletlenül a határidő előtt egy nappal mutatták be az ízelítőt, a forgalmazó megvonta a mozitól a film bemutatásának jogait.

7. Kinsey – Mindenki másképp csinálja (Kinsey, 2004)

Alfred Kinsey (Liam Neeson) professzor modern szexuális nézeteivel és kísérleteivel felforgatja egész Amerikát. Amikor rájön, hogy meglepő hiányosságok mutatkoznak a szexuális viselkedés tudományos adatait illetően, csapatával kidolgoznak egy olyan kérdezési technikát, amellyel segítenek legyőzni az emberek szégyellőségét, félelmét és bűntudatát, így az interjúalanyok szabadon beszélhetnek saját szexuális élményeikről.

A harcias Liam Neeson 10 legjobb filmje

Liam Nesson-t Golden Globe-díjra jelölték, mint legjobb drámai színész. A szobrocskát végül Leonardo DiCaprio elhappolta előle az Aviátorban nyújtott alakításáért.


Article Tags: · · · · · · · · · · ·

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download