FILMEZZUNK.HU
Ez brutális lesz - Itt a The Northman első előzetese!

Ez brutális lesz – A legdurvább korhatáros besorolást kapta Az Északi

705

Ez brutális lesz – A legdurvább korhatáros besorolást kapta Az Északi

Szigorú korhatáros besorolást (R) kapott Amerikában Az Északi című film a benne erőteljesen ábrázolt véres erőszak és meztelenség miatt. De hát nem is lehet kevesebbet elvárni egy viking bosszúdrámától, amely a tizedik században játszódik. Robert Eggers rendező most is nagyon komolyan vette, hogy mindent a maga természetességében kell bemutatni, amiről két korábbi, egekig magasztalt filmje, A boszorkány és A világítótorony is tanúskodik.

A külső jeleneteket Izland helyett Észak-Íroszágban vették fel, épp olyan kopár és mostoha vidéken, amilyet a történet megkíván. A színészek ujjongtak, hogy fél napokat ázni-fázni lehet munka közben: korábban az egyik főszereplő, Nicole Kidman lelkendezett, milyen örömtelien borzasztó volt a forgatás, most pedig a másik sztár, Anya Taylor-Joy mesélte ujjongva a brit Vogue-nak, hogy majd szétfagyott, mire egy-egy jelenetet sikerült fölvenni. A színésznő sokszor vacogva, rongyokat viselve játszott, miközben körülötte a stáb tagjai télikabátban is dideregtek.

„Iszonyúan néztem ki, és hangosan kattogott a fogam. A kaszkadőr srácok aggódva kérdezték, hogy kivegyenek-e már a vízből. Mondtam, hogy dehogy, hiszen ez csodálatos. A természet lágy ölén forgatunk, így készül a művészet.”

– meséli a színésznő.

Jason Statham visszatér óriáscápát vadászni – Jön a Meg – Az őscápa 2. része!

 


Article Tags: · · ·