FILMEZZUNK.HU
Filmsztárok, akik egy véletlennek köszönhetik a világhírnevet

Filmsztárok, akik egy véletlennek köszönhetik a világhírnevet

37216

5) Steven Seagal

Seagal – aki 7 danos aikidomester – fiatal felnőttként aikido-oktatóként dolgozott Japánban; ő volt az első külföldi, aki Oszakában saját edzőtermet üzemeltetett. Karrierjét annak köszönheti, hogy egyik diákja filmes ügynökké vált, aki meghívta egy filmforgatásra, ami megtetszett a kultikus akciósztárnak.

Nico - Törvényen kívül (Above the Law, 1988)

6) Chris Pratt

Középiskola után Hawaiin pincérkedett, ahol megismerte Rae Dawn Chong színésznőt, aki épp rendezői debütálására készült, és felajánlotta Pratt-nek a Cursed 3 (2000) főszerepét. Ugyan a film nem aratott sikert, Pratt ennek ellenére a színészi pálya mellett döntött.

Chris Pratt

7) Ashton Kutcher

Egyetemi tanulmányai azonban hamar félbeszakadtak, ugyanis egy bárban felfigyelt rá egy modellügynök, és azt ajánlotta neki, hogy nevezzen be az iowai ifjú modellek tehetségkutató versenyére. A diák némi habozás után beleegyezett, és meg is nyerte a versenyt, amelynek első díja egy New York-i utazás volt, egybekötve az 1997-es modellversennyel. Ashton itt nem került az elsők közé, viszont szerződtette a „Next” nevű ügynökség, és mire észbe kapott, már világ körüli úton volt: fotózták Párizsban és Milánóban, olyan neves cégek ruháit mutatta be, mint Calvin Klein vagy Giovanni “Gianni” Versace. De ő mindig egy másik városba vágyott, nevezetesen Los Angelesbe, mivel bár jól keresett a modellkedéssel, igazából színész akart lenni. 1998-ban két induló tévésorozat próbafelvételein is részt vett: a „Wind on Water” és a „That ’70s Show”. Meglepetésére mindkettőben komoly szerepet ajánlottak neki, így döntenie kellett, melyiket vállalja. Szerencséje volt, mert az utóbbi mellett döntött, Michael Kelso figuráját egészen 2005-ig a magáénak tudhatta, míg a „Wind on Watert”néhány epizód után abbahagyták.

Ashton Kutcher érdekességek

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · · · ·