FILMEZZUNK.HU
Filmsztárok, akik egy véletlennek köszönhetik a világhírnevet

Filmsztárok, akik egy véletlennek köszönhetik a világhírnevet

37215

8) Pamela Anderson

A kanadai színésznő szintén 22 évet várt, hogy beinduljon karrierje, ugyanis az érettségije után fitneszedzőnek készült. Még a 90-es évek előtt egy futballmeccsen fedezték fel, ahol egy sörgyártó cég pólójában jelent meg. A márka képviselői felkérték, hogy legyen az ital reklámarca, ami hamarosan meghozta neki a nyuszismagazin címlapos megjelenést is. Két évvel később pedig már egy egész világ C. J. Parkerként (Baywatch) emlegette a szőkeséget, ami ugye nem történhetett volna meg az első modellfelkérése nélkül.

Pamela Anderson

9) Liam Neeson

A másik nagy változás Liam pályafutásában Steven Spielberg nevéhez fűződik, akinek felesége közbenjárásával megkapta Oskar Schindler szerepét, a Schindler listája (1993) című filmeposzban. Spielberg a szerep érdekében ugyan kezdetben sikertelen hízókúrára fogta Neesont, azonban végül a színész karcsún is nagyszerű alakítást nyújtott és a filmre Oscar-díjak záporoztak. Liam tehát egy csapásra sztár lett és következhetett egy romantikus film, méghozzá Walter Scott klasszikus regényéből, a Rob Roy, természetesen Liammal a címszerepben.

Schindler listája (Schindler's List, 1993)

10) Brad Pitt

Mielőtt sikeres lett, többek közt sztriptíz-táncosok limuzinos fuvarozásával, hűtők szállításával kereste kenyerét. Az el Pollo Loco nevű étteremláncnál dolgozva még csirkekosztümben is feltűnt az utcán. Az 1980-as évek végén olyan népszerű televíziós sorozatokban kezdett szerepeket kapni, mint a Dallas, 21 Jump Street, Growing Pains és Head of the Class. Ridley Scott felfigyelt a fiatal srácra, és szerepet ajánlott neki a Thelma és Louise (1991) című filmjében, aki ezután lassan, de biztosan elindult a filmcsillagok útján.

Brad Pitt

Rá sem ismersz? Így néz ki ma a valóságban az egykor dögös Jessica Simpson

(Források: Wikipédia)

Mentés

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · · · ·