FILMEZZUNK.HU
Elképesztő filmek felejthetetlen egyéni alakításokkal

14 elképesztő film, amelyet egy színész alakítása tett naggyá

44065

9. Hold (Moon, 2009) – Sam Rockwell

Három héttel hároméves szerződésének lejárta előtt Sam Bell (Sam Rockwell) már nagyon vágyik vissza a Földre, mivel végig magányosan dolgozott a holdbázison, ahol egyetlen társa GERTY, az intelligens komputer. Sam feladata a Holdon található hélium-3 kitermelése, valamint hogy azt a Földre eljuttassa. Mivel a Hold és a Föld közötti közvetlen kommunikációs kapcsolat meghibásodott, a három hosszú, elszigetelten töltött év után Samet hallucinációk gyötrik, és elkezd magával, valamint a növényeivel társalogni. Amikor pedig egy balesetből felébredve rájön, nincs egyedül, azzal is szembesül, hogy a világ nem az, aminek eddig gondolta.

Hold (Moon, 2009)

10. A fülke (Phone Booth, 2003) – Colin Farrell

Stu (Colin Farrell), az öntelt menedzser képes bárkit a sárba tiporni. Egyik nap utcai telefonfülkéből akar felhívni valakit, amikor megcsörren a készülék. A vonal másik végén egy férfi szólal meg, aki elmondja, hogy mindent tud Sturól – ismeri a feleségét, a szeretőjét, az összes titkát. Az ismeretlen telefonáló már régen vadászik rá, és most a környező toronyházak egyikének az ablakából veszi célba fegyverével. A mesterlövész azzal fenyegeti Stut, hogy agyonlövi, ha leteszi a kagylót.

A fülke (Phone Booth, 2003) - Colin Farrell

11. A vaslédi (The Iron Lady, 2011) – Meryl Streep

Margaret Thatcher (Meryl Streep) a brit történelemben egyedülálló módon női miniszterelnök volt. A 20. század egyik legismertebb és legbefolyásosabb asszonya a semmiből érkezett és szétzúzott minden nemi és osztálybeli előítéletet egy olyan világban, ahol az érkezéséig kizárólag férfiak uralkodtak.

A vaslédi 2011

Oldalak: 1 2 3 4


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·