Kapaszkodj meg, jön a Halálos iramban animációs sorozat

Kapaszkodj meg, jön a Halálos iramban animációs sorozat

1169

Kapaszkodj meg, jön a Halálos iramban animációs sorozat

Az előző Halálos iramban-filmek egyre inkább azt az érzést keltették, mintha mesét néztünk volna, az animációs sorozattal pedig minden akadály elhárul a fizika szabályai elől, írja a mafab.hu. A Netflixre érkezik a Dreamworks Animation által fejlesztett Halálos iramban animációs sorozat. A stúdió és a VOD-szolgáltató több éves szerződést kötött a szériára, mely a Universal milliárd dolláros franchise-zán alapszik majd.

Halálos iramban 8 (The Fate of the Furious, 2017) - Előzetes

A sorozat története a tinédzser Tony Toretto, Dom (Vin Diesel) unokatestréve köré épül majd, akit beszervez egy kormányügynökség, hogy szivárogjon be az illegális autóversenyzés világába. “Nagy büszkeséggel tölt el bennünket a fantasztikus partnerség, amit a DreamWorks Animation-nel hoztuk létre” – mondta Melissa Cobb, a Netflix Kids and Family részlegének elnöke.

“A Halálos iramban-franchise egy globális jelenség, melynek minden korosztályból vannak rajongói, és már alig várjuk, hogy elindítsuk az új animációs sorozatot” – tette hozzá, kiemelve, hogy a rajongók nyugodt szívvel számíthatnak az egész estés filmekre jellemző akcióra és humorra.

A sorozat produceri teendőit Vin DieselNeal H. Moritz és Chris Morgan látják el, ugyanaz a trió, melynek tagjai a Halálos iramban-filmek esetében is ugyanezt a feladatkört látják el. Arról, hogy mikor kerülhet a Netflix kínálatába a széria, egyelőre nincsenek információk.

Dwayne Johnson kiszáll a Halálos iramban 9-ből?

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download