FILMEZZUNK.HU
Jean-Claude Van Damme 10 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

Jean-Claude Van Damme 10 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

44855

3. The Expendables 2. – A feláldozhatók 2. (The Expendables 2, 2012)

Barney Ross, Lee Christmas, Yin Yang, Gunnar Jensen, Toll Road és Hale Caesar, kiegészülve a csapat új tagjaival, Billy, a kölyökkel és Maggie-vel újra akcióba lépnek, amikor Mr. Church egy látszólag könnyű munkára felbéreli őket. A dolgok azonban nem várt fordulatot vesznek, és amikor egyik társukat megölik, a feláldozhatók bosszút esküsznek. Ezúttal idegen pályán kell küzdeniük, úgy, hogy minden esély ellenük szól. Miközben azonban átvágják magukat az ellenséges erőkön, egy újabb fenyegetés kerül napvilágra: 3 kiló harcászati uránium, ami elég ahhoz, hogy felborítsa a világ jelenlegi egyensúlyát.

The Expendables 2. - A feláldozhatók 2. (The Expendables 2, 2012)

Sylvester Stallone elmondta, hogy igyekezett olyan színészeket felkérni, akiknek már egy ideje nem volt igazán befutott filmjük. „Szeretek olyan emberekkel együtt dolgozni, akikre egy ideje rájár a rúd, és adni nekik egy lehetőséget. Én is voltam ugyanebben a helyzetben, és nekem bejött, hátha nekik is működni fog.”

2. Oroszlánszív (Lionheart, 1990)

Megszökik az idegenlégióból a különleges feladatokra kiképzett katonatiszt, Lyon Gualtier (Jean-Claude Van Damme). A férfi egyetlen fillér nélkül érkezik meg Amerikába. Családjától sem remélhet azonban segítséget. A testvére élet-halál között lebeg, ráadásul a felesége nem tudja állni a férfi gyógyíttatásának költségeit. Lyon illegális bokszmérkőzéseken vesz részt, hogy az ott szerzett pénzzel támogassa a bátyja családját. A közelgő mérkőzésre milliós fogadásokat kötnek. Lyont azonban tőrbe csalják…

Oroszlánszív (Lionheart, 1990)

A filmet 1485 amerikai moziban mutatták be, és 22 545 360 dollár bevételt hozott és több pénzbe került, mint bármelyik Van Damme film azelőtt. A színész gázsiját ebben a filmben 70 000 dollárra becsülik. Sheldon Lettich ezzel a filmmel debütált rendezőként. Ekkor már másodszor dolgozott együtt Jean-Claude-dal. Először Van Damme Véres játék című filmjén dolgoztak együtt. Ez volt a második alkalom, hogy Jean-Claude Van Damme szállított sztorit egy filmhez. Egyébként ezzel a filmmel mutatkozott be forgatókönyvíróként. A film harci jeleneteinek egyik koreográfusa is ő, valamint ez volt a második alkalom, hogy Frank Dux-al együtt dolgozott, első munkájuk szintén a Véres játék volt.

1. Tökéletes katona (Universal Soldier, 1992)

Valahol egy szupertitkos katonai bázis hibernálókamrájában majdnem kopaszra borotvált, acélos izmú férfiak alusszák gépálmukat. Olyan univerzális harcosok ők, akik bármikor, bárhol bevethetők, akikből egy speciális programmal kiirtották a legalapvetőbb emberi érzelmeket is. Nincsenek emlékeik , nem éreznek fájdalmat – vagy ha igen, nem vesznek róla tudomást -, könyörtelenül és gyorsan ölnek, és ha arról van szó, napokig harcolnak pihenés nélkül. Luc Devreux (Jean-Claude Van Damme) csak egy közülük – és mégis más, mint a többi. Amikor az egyik akcióban társai lelövik egy tévériporternő kameramanját, kilép a sorból. Döntésével nem akármilyen hadsereget zúdít magára: a tökéletes katonákat és mániákus parancsnokukat, Andrew Scottot.

Tökéletes katona (Universal Soldier, 1992)

Több nagy név felmerült a film főszerepeire, míg végül – ugyancsak anyagi okok miatt – a két népszerű, de még nem túlságosan drága akciósztár, a belga Jean-Claude Van Damme és a svéd Dolph Lundgren mellett döntöttek. Mikor kiválasztották őket, még nem volt egyértelmű, melyikük melyik szerepet kapja. Az amerikai közönség a kedvenceit alapvetően pozitív szerepkörben akarja látni, ezért Van Damme és Lundgren egyaránt Luc szerepét szerette volna megkapni. Van Damme lett a befutó, mivel ő már nagyobb sztárnak számított akkoriban, főleg az Oroszlánszív (1991) című kis költségvetésű filmjének köszönhetően, amely meglepően nagy siker volt az Egyesült Államokban.

Soha nem fogod kitalálni, ki segített Sylvester Stallonenak megírni a Rockyt

Kihagytuk kedvenc filmedet a szülinapos színésztől? Kérünk írd meg hozzászólásban, vagy Facebook oldalunkon kommentben, hogy neked mely Jean-Claude Van Damme produkció nyerte el legjobban a tetszésedet!

(Címlapkép forrása; Történetek forrása itt és itt; Érdekességek forrása)

//milos//

Mentés

Mentés

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · ·