FILMEZZUNK.HU
10 színész, akik elmesélik, hogy miért nem nézik meg saját filmjeiket

10 színész, akik elmesélik, hogy miért nem nézik meg saját filmjeiket

520

8. Jesse Eisenberg

Szemfényvesztők 2. (Now You See Me 2, 2016)

Jesse Eisenberg szintén azok táborát erősíti, aki nem nézi meg azokat a filmeket, amelyekben szerepelt. Sőt, távol tartja magát még a kritikus megjegyzésektől, kritikáktól vagy elemzésektől is, amik filmjeivel kapcsolatosak. Jesse kijelentette, hogy szeret ebben a saját kis buborékjában dolgozni, még akkor is, ha ezt sokan furcsának gondolják. “Sokkal kényelmesebben éreztem magam, ha leveszem magamról ezt a terhet, mintsem, hogy azon gondolkodjak, hogy mit gondolnak emiatt rólam mások.”

9. Maggie Smith

Emmy díjátadó 2016: Tarolt a Trónok harca!

A brit színésznő egy interjújában elmondta, hogy büszke a Downton Abbey sorozatra, melyben ő az egyik főszereplő. De bevallotta, hogy nem követte nyomon a tévében saját karakterét. “Ez frusztráló. Ha korábban visszanéztem magam, mindig eszembe jutottak dolgok, amiket másképp kellett volna csinálnom a forgatások alatt, és csak azon gondolkodom: Ó, miért éppen így csináltam?” Remélhetőleg a Harry Potter-ben bemutatott alakításával kapcsolatban nem merültek fel benne kétségek.

10. Michelle Williams

Michelle WilliamsA 42 éves filmsztár, Michelle Williams is azon kollégái közé tartozik, akik nem nézik vissza saját filmjeiket. Heath Ledger lányának az anyukája meglepő vallomást tett ezzel kapcsolatban: “Imádom, amit csinálok, imádok benne lenni a filmekben, de ha visszanézem őket, az az élmény azt az érzést kelti bennem, hogy kívülálló vagyok, így az adott munkával szembeni kapcsolatom megváltozik, nem lesz olyan egészséges, mint azelőtt volt. Félénkké tesz. Elkezdek ítélkezni önmagam fölött, aztán megfogalmazódik bennem a gondolat, hogy nem vagyok képes dolgokra és nem fogok élni az élet által felém gördített kihívásokkal.” – magyarázta Michelle Williams.

//Cornelius//

Felismered a képen látható kisfiút? Már 42 éves és ő napjaink egyik kedvenc színésze

(Via Brightside)

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · ·