FILMEZZUNK.HU
Reese Witherspoon főszereplésével jön a Doktor Szöszi 3!

Reese Witherspoon visszatér a Doktor Szöszi 3-ban!

5537

Reese Witherspoon visszatér a Doktor Szöszi 3-ban!

Reese Witherspoon nem volt már ismeretlen színésznő 2001-ben, amikor bemutatták a Doktor Szöszit, de a rózsaszínmániás, butuskának elkönyvelt Elle Woods megformálásának köszönhetően lett igazi sztár belőle. Azóta nyert Oscar-, Emmy- és Golden Globe-díjat is, de máig ez a szerep kötődik a leginkább a nevéhez. 2003-ban újra eljátszotta Elle-t, de a második rész már kevésbé sikerült jól, még ha pénzügyileg nem is számított bukásnak, aztán pár éve érkezett a hír, hogy készül a jogi vígjáték harmadik része.

Doktor Szöszi (2001)

“Bízom benne, hogy a Doktor Szöszi 3-at jól össze tudjuk hozni. Olyasmi ez, mint a Top Gun abban az értelemben, hogy hosszú időt vártak a folytatással, és tetszik, ahogy a nosztalgia megjelenik benne. Szóval ez mindenképpen nagy inspiráció számunkra azzal kapcsolatban, hogy mit akarunk csinálni Elle Woodsszal, és hogy felidézzük azokat a dolgokat, amik miatt régen fontos volt az embereknek”

– fejtegette Witherspoon egy friss interjúban. A színésznő azt is elmondta, hogy azért kell ilyen sokat várni a harmadik részre, mert neki nagyon nagy elvárásai vannak a folytatással kapcsolatban.

“Nekem ezek a karakterek olyanok, mintha a barátaim lennének, szóval védem őket. Soha nem csinálnék egy olcsó és középszerű változatot a sztorijukból.”

A Doktor Szöszi 3. forgatókönyvén az amerikai Office-ban színészként feltűnt és azt követően egy saját népszerű sitcomot (The Mindy Project) alkotó Mindy Kaling dolgozik együtt a Brooklyn 99 társalkotójával, Dan Goorral.

Az első Doktor szöszi még 2001-ben jött ki és nagyjából ez volt az a film és időszak, amikor Reese Witherspoon berobbant a köztudatba. Az önironikus felhangoktól sem mentes, Robert Luketic által rendezett komédia avanzsálta sztárrá a színésznőt és igencsak közkedvelt alkotás lett. Olyannyira, hogy két évvel később, 2003-ban jött is a folytatás, amely már sokkal csekélyebb sikernek örvendett.

Hogy miről fog szólni a Doktor szöszi 3, valamint hogy ki foglalja el a rendezői széket, arról egyelőre nincsen tudomásunk, viszont annyi biztos, hogy Witherspoon a produceri feladatokat is ellátja stúdióján, a Hello Sunshine-on keresztül (kollaborálva az első két film producerével, Marc Plattel) és hogy természetesen visszatér a címszerepbe.

7 legjobb Reese Witherspoon film, amit mindenképpen látnod kell

(Forrás: IGN Magyarország és joy.hu)


Article Tags: · · ·