FILMEZZUNK.HU
“Soha nem mondta nekem, hogy szeret” - Sharon Stone drámai vallomása az édesanyjáról

“Soha nem mondta nekem, hogy szeret” – Sharon Stone drámai vallomása az édesanyjáról

3428

“Soha nem mondta nekem, hogy szeret” – Sharon Stone drámai vallomása az édesanyjáról

Sharon Stone édesanyja csak nyolc osztályt végzett el. Később azonban befejezte a középiskolai tanulmányait, és lányával együtt szerzett diplomát.

“Soha nem mondta nekem, hogy szeret” - Sharon Stone drámai vallomása az édesanyjáról

Sharon Stone egy megható beszédben mesélt családja nehéz múltjáról a Women’s Choice Awards 2017-es díjátadó ünnepségén, és azt is elárulta, hogy édesanyja már 9 éves korában szobalányként kezdett dolgozni, hogy eltartsa magát. Stone a beszédében elmondta:

„Azért adták cselédnek egy helyi fogorvos otthonába, hogy jobb élete lehessen. A családomban én voltam az első nő, aki egyetemre járt, de nem fejeztem be a tanulmányaimat. Nagyon bonyolult időszakot életünk át a családommal, és elmentem. New Yorkba akartam menni, meg akartam valósítani az álmaimat.”

Sharon Stone könnyek között árulta el, milyen különleges pillanatban osztozott az édesanyjával.

„Édesanyámnak és édesapámnak egyaránt csak 7-8 osztálya volt. Apám visszament az iskolába, és aztán az anyám is visszament, hogy elvégezze a középiskolát, és az én végzős osztályommal végzett.”

A színésznő ezután elmondta, hogy édesanyjától tanulta meg az önállóság értékét, de azt is elismerte, hogy az anyja soha nem fejezte ki a szeretetét iránta, amikor még kislány volt.

„Az anyám nem volt kedves. Nem dédelgetett. Nem mutatott sok melegséget. Soha nem mondta nekem, hogy szeret, és pár évvel ezelőtt, amikor azt mondtam neki, anya, soha nem engedted, hogy rád támaszkodjam, azt mondta: „Így van, megtanítottalak rá, hogy két lábbal a földön állj.” Sokáig rosszul éreztem magamat emiatt. Amíg igazán fel nem fogtam, milyen lehetett 9 évesen szobalányként dolgozni.”

– magyarázta Sharon Stone.

Elárulta a zseniális rendező, Quentin Tarantino, hogy melyik a kedvenc Marvel filmje

(Via Twice.hu)


Article Tags: ·