Kurt Russell már 40 éve elválaszthatatlan Goldie Hawntól: „Nem tudom elképzelni az életemet nélküle”
Kurt Russel és Goldie Hawn még 1968-ban ismerték meg egymást, a „The One And Only, Genuine, Original Family Band” c. Disney zenés film forgatásán, ám egymás érdeklődését csak évekkel később, az 1984-es „Swing Shift” című film forgatásán keltették fel. A sztárpár azóta már számtalan kasszasikerű produkcióban mutatkozott egymás oldalán.
A közel 40 éves múltra visszatekintő Hollywood-i pár nem csak az idők megpróbáltatásait, hanem a celebpárokat szétszakító nehézségeit is túlélték és ezen kerek évforduló kapcsán árulták el a CBS-nek hosszú kapcsolatuk titkát.
„A kapcsolatokban mindig van jó és rossz periódus, van amikor nagyon nehéz, de semmi sem nagyobb kincs mint a család. Minden nehézséget magér.”
A 76 éves Hawn elmondása szerint, a sikeres kapcsolatunknak csupán egyetlen titka van: mindig is együtt akartak lenni. Russel számára viszont a szerelmi viszonyuk cseppet sem indult könnyedén. Elmondása szerint sosem volt jó a szerelemben és a párkapcsolatokban, de szerencsére Hawn segítő természete rá is jó hatással volt, és rövidesen mindketten rájöttek, hogy képtelenek lennének egymás nélkül élni az életüket.
Russel a jelenlegi kapcsolata előtt egy igen kemény váláson ment keresztül, s saját bevallása szerint korántsem volt felkészülve egy újabb kapcsolatra, amikor összeismerkedtek Hawnnal.
„Amikor először találkoztunk és totál másnapos voltam. Meg sem próbáltam a legjobb énemet mutatni, mert egyszerűen képtelen voltam összeszedni magam.”
– ma már nevetések közepette emlékeznek vissza a nem mindennapi találkozásra. 4 gyermekkel és 6 unokával az oldalukon a sztárpár szenvedélye még most is ugyanúgy izzik, mint kapcsolatuk elején. A hatodik unoka megérkezésével pedig nem túlzás azt mondani, hogy a család életét javarészt a móka, a játék és a harmónia teszi ki. A tág családi kör véleménye szerint is mindig a jókedv és a szeretet lengi be a régi családi fészket.
A mai boldogságért viszont kemény árakat fizettek – 2004 környékén a pár többször is külön vált kis időre, közös megegyezés alapján, ám a nyitott kapcsolat lehetetlenségnek látszott a kettejük életében. Szerencsére ezek a megpróbáltatások is ahhoz járultak hozzá, hogy a filmsztárok közös élete még szorosabbá fonódjon.
Ők az élő bizonyítékai annak, hogy kölcsönös szeretettel még a legabszurdabb életszituációk is túlélhetők. Gratulálunk a közös 40 évhez és kívánjuk, még sok boldog pillanatot élhessenek meg a szeretteik körében.
(Via Twice.hu)
Article Tags: featured · Goldie Hawn · Kurt Russell